Kajak-kenu: jövőre folytathatja az éremhalmozást az utánpótlás

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.12.28. 17:47
null
A legjobb magyar korosztályos kajak-kenusok már beírták a 2025-ös naptárjukba az év utánpótlás-világversenyeit.

Ha nyár, akkor magyar kajak-kenu sikerek, hangzik az „örök” szlogen: a legnagyobb örömünkre nagyképűség nélkül mondhatjuk ezt, hiszen – ahogyan a hazai szövetség évzáróján az MKKSZ elnöke, Schmidt Gábor szájából is elhangzott, az elmúlt harminc évben az olimpiák legeredményesebb sportága ez hazai szempontból, és akkor még nem beszéltünk a világbajnokságokról, Európa-bajnokságokról.

Mi viszont a következőkben az utánpótlásra fókuszálunk, amely szinte évről évre felülmúlja az addigi legjobb teljesítményét, a világversenyeken halmozzák az érmeket a fiatal sportolóink, akik 2024-ben is kitettek magukért: az U23-as és ifjúsági vb-n és Eb-n összesen 56 magyar érem született, a nemzetek versenyét mindkét esetben utcahosszal nyerte meg a küldöttség.

A lehetőség pedig 2025-ben is meglesz, hogy ismét emlékezetes (és eredményes) korosztályos világversenyeket figyelhessünk.

A sprintereknek a július lesz a kulcshónap,

ugyanis erre a hónapra esik majd a világbajnokság és az Európa-bajnokság is. Előbb az Európa-bajnokságot rendezik meg, méghozzá július 3. és 6. között, a romániai Pitesti városában. Ezt követően nem kell majd sokat várni, hogy a vb ideje is elérkezzen: az évad korosztályos célversenyének a portugáliai Montemor-o-Velho ad otthont.

A maratonistákról sem szabad megfelejtkezni, ugyanis ebben a szakágban is szép sikereket érnek el a magyar indulók: maratonban a felnőttek és az utánpótlás világversenyeit együtt rendezik meg. Június másodikán Portugáliában (Ponte de Lima) kezdődik az Európa-bajnokság, míg a világbajnokság csak az ősz beköszöntével érkezik majd el; szeptember 4-7. között Győrben gyűlnek össze a szakág legjobbjai.

Az elmúlt évekhez képest fontos változás, hogy a kajak- (Makrai Csaba) és a kenuszakág (ifj. Foltán László) utánpótlás szövetségi kapitánya elköszönt a pozícióktól, és immár egy ember, Kadler Viktor irányítja a korosztályos válogatottak munkáját.

Persze, nem lehet mindig mindegyik számot megnyerni, ez nem elvárás, de abban biztos vagyok, hogy a jövőben is a világ élvonalához tartozunk majd” – mondta az Utánpótlássportnak a szakember a kinevezése után.

Az emlegetett korosztályos világversenyek mellett azonban a felnőttek mezőnyében is érdemes lesz keresni az utánpótláskorú indulókat, hiszen az elmúlt években is bizonyították a fiatalok, hogy a legmagasabb szinten oda tudnak kerülni a dobogóra.

(Kiemelt képünk forrása: MKKSZ)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
12 órája

Kajak-kenu: fontos lépcsőfok előtt Tóth Petra KSI-s tanítványai

Utánpótlássport
14 órája

Birkózás: Sillei Janka még mindig veretlen a korosztályos Eb-ken

Utánpótlássport
18 órája

Vízilabda: utolsó másodperces győzelem az USA ellen az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2025.06.15. 19:52

Birkózás: öt érem a szkopjei U17-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.15. 17:59

Úszás: Szegeden vizsgáztak a 15-16 évesek

Utánpótlássport
2025.06.15. 13:25

Triatlon: Szalai Fanni aranyérmes az ausztriai junior Európa-kupán

Utánpótlássport
2025.06.15. 12:40

Szabó István: A világ legszerencsésebb emberének tartom magam

Kajak-kenu
2025.06.15. 07:05
Ezek is érdekelhetik