Vívás: Isztambulban kezdik a juniorok a világkupa-sorozatot

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.31. 17:43
null
Péntektől Isztambulban szerepelnek világkupán a legjobb juniorkorú tőrözőink.

A juniorkorú vívók számára november első hétvégéjén kezdődik a világkupa-sorozat az új évadban. A párbajtőrözők Salvadorban, a kardozók Dél-Koreában, a tőrözők pedig a törökországi Isztambulban lépnek pástra. Ez utóbbi eseményre utaztak el a magyarok, méghozzá a maximális létszámban, tizenkét fiú- és leányversenyzővel.

Az utóbbi években a tőrözők is remekül szerepeltek a korosztályos világversenyeken.

Az előző évadban a most már elsőéves junior Kollár Anna kadét Európa-bajnoki címet szerzett, míg junior Eb-ezüstöt nyert a Kalocsai Luca, Kollár, Polonyi Petra, Wolf Eszter alkotta női és junior Eb-bronzot a Bagdány Albert, Bálint Álmos, Budaházy Ambrus, Rubin Mattia felállású férficsapat. Az említett fiatalok közül csupán Kalocsai és Wolf hagyta el a juniorkorosztályt, a többiek még ebben az idényben is korosztályos versenyzőnek számítanak.

A kadét Eb-győztes Kollár Anna ebben az évadban már juniornak számít Forrás: MVSZ

Isztambulban erős és népes mezőnyök várnak reménységeinkre. Mindkét nemben kétszáz feletti az indulók száma, és visszatérnek a pástra egyéniben az oroszok is. A két évaddal korábbi kadét Európa-bajnok Rubin Mattia sérülés miatt kihagyja ezt a versenyt, a többiek viszont igyekeznek magukból kihozni a legtöbbet, hiszen a viadalon nagyon értékes ranglistapontok szerezhetők.

Tehát, már most jó nagy lépést lehet tenni a 2025-ös korosztályos világversenyeken való részvétel felé.

Pénteken a fiúk egyéni versenyét rendezik, szombaton jönnek a lányok, majd vasárnap a csapatok mérik össze tudásukat.

(Kiemelt képünkön: Bagdány Albert és Bálint Álmos Forrás: MVSZ)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: Lei Balázs nagyszerű formában kezdte az évet

Utánpótlássport
3 órája

Vívás: kiélezett küzdelem a junior férfi párbajtőrözők ranglistáján

Utánpótlássport
5 órája

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
20 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
Tegnap, 10:40

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
Tegnap, 9:08

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
2026.02.03. 11:45

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2026.02.03. 09:05
Ezek is érdekelhetik