Kézilabda: az NB I után a junior Eb-n is bemutatkozhat Gazsó Péter

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.07.08. 20:30
null
A Szeged NB I-es csapatában idén debütáló, ifjúsági korú Gazsó Péter szerdától a juniorválogatott tagjaként Eb-n bizonyíthat.

Ahogyan korábban már megírtuk, két ifjúsági korú kézilabdázó is bekerült a junior férfi kézilabda-válogatott keretébe, amely szerdától Szlovéniában szerepel Európa-bajnokságon. A névsorban a legfiatalabbként Barna Dánielt szúrhatjuk ki, ám nem sokkal idősebb nála a – hozzá hasonlóan 2006-os születésű – 18 esztendős Gazsó Péter. A két játékos 2023 nyarán még a serdülőválogatottal szerzett bronzérmet az EYOF-on, az ifjúsági válogatottat jelentő lépcsőfokot pedig kis túlzással teljesen átlépve már a 2004-es és 2005-ös juniorok között kapnak lehetőséget.

A Szeged átlövője a legutóbbi évadban a klub NB I/B-s csapatát erősítette, a felnőttmásodosztályban 28 mérkőzésen 162 gólt szerzett. Teljesítményének köszönhetően az egyesület NB I-es gárdájában is bemutatkozhatott, tette ezt két góllal a Fejér B.Á.L. Veszprém ellen, majd a Tatabánya és a NEKA ellen is kétszer „köszönt be”.

„Emlékezetes pillanatok voltak ezek. Próbáltam a másodosztályban jó teljesítményt nyújtani, és erre felfigyelt az első csapat vezetőedzője, Kárpáti Krisztián, aki lehetőséget adott a bemutatkozásra – mondja Gazsó. – Rengeteget segítettek a társak, szerintem sokat tudtam közöttük fejlődni,

A juniorválogatott tagjai már nem voltak ismeretlenek a számára.

„Én korábbról már ismerem a társaságot, hiszen a 2022-es, még ifjúsági Európa-bajnokságra fiatalabbként én is elutazhattam, ennek ellenére nem gondoltam, hogy rám is számítanak majd a junior Eb-n. Nagyon örülök, hogy ez sikerült. A tavalyi év végén az ifiválogatottal Párizsban jártunk, aminek a végén szóltak, hogy a következő válogatott héten valószínűleg már a juniorokhoz kell csatlakozni.

– emlékszik vissza a fiatal, aki a következő évadban kölcsönben a HSA NEKA együttesében bizonyíthat majd az élvonalban. –  Szerencsére a srácok ismét jól fogadtak. Ebben a közegben remek fizikális és taktikai képességei vannak a játékosoknak, de mindig úgy állok hozzá, hogy miért ne sikerülhetne, maximális erőbedobással készülök közöttük. Az Eb kapcsán bízom benne, hogy minél jobb eredményt érünk majd el, én pedig mindent meg akarok tenni, hogy ehhez segítséget nyújtsak. A NEKA-s időszakon majd csak utána gondolkodom, de az biztos, hogy izgatottan várom a balatonboglári kalandot!”

(Kiemelt képünk forrása: Pick Szeged)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
6 órája

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
22 órája

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
23 órája

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
Tegnap, 13:01

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 23:11

Sportlövészet: aranyérem gyorstüzelő pisztolyban az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 20:44

Triál: dupla magyar dobogó a junior Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 19:19

Kosár: a 15. helyen zárt az U18-as leányválogatott a stockholmi Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 18:27