Röplabda: Vasas-duplázás az U17-es és az U13-as leánybajnokságban

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.10. 18:07
null
A Vasas SC győzelmével zárult az U17-es és az U13-as leány röplabdázók országos döntője is. Mindeközben az U17-es fiúk között a fehérvári MÁV Előre, míg az U13-asok mezőnyében az Egri VSI szerezte meg az aranyérmet.

A múlt hét végén egyszerre négy helyszínen is országos döntőt rendeztek az utánpótlás röplabdabajnokságokban. Az U17-es fiúk hatos döntőjét Esztergomban rendezték meg, ahol a fináléban végül a MÁV Előre és a Dág KSE csapata küzdött meg az aranyéremért.

A bajnoki címet a fehérvári együttes szerezte meg,

3:1-re (-14, 22, -22, -18) legyőzve a dágiakat. A Pénzügyőr végzett a harmadik, a Kecskemét a negyedik helyen.

A MÁV Előre győzött az U17-es fiúbajnokságban Fotó: Baráth Katalin/MRSZ

Ezzel párhuzamosan az U17-es lányok döntőjében

a házigazda Vasas SC otthon tartotta a trófeát,

miután az aranycsatában négy játszmában (-22, 23, -18, -19) felülmúlta az Újpestet. A bronzérem a Nyíregyházára került, és a Békéscsaba lett a negyedik.

Ugyanakkor a Vasas fiataljai vasárnap nem álltak meg egyetlen győzelemnél, ugyanis az U17-esek sikerével egyidőben

az óbudaiak U13-as együttese is bajnok lett

a korosztály tatabányai országos döntőjében. A Vasas 3:0-ra (11, 23, 15) verte a Békéscsabát a fináléban. A Szolnok állhatott fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára, és a házigazda Tatabánya végzett negyedikként.

A Vasas U13-as bajnok leánycsapata Forrás: Vasas

Az U13-as fiúbajnokság legjobbjai Szegeden mérték össze tudásukat, és végül

az Egri Városi Sportiskola került ki győztesként,

a döntőben három szettben (18, 15, 26) legyűrve a házigazda Szeged gárdáját. A KESI B-csapata kaparintotta meg a bronzot, a helyosztón a Kunhegyest verve.

Az egriek örülhettek az U13-as fiú országos döntő legvégén Forrás: MRSZ

Ezzel erre az évadra véget értek az utánpótlás-bajnokságok. A fiúk között idén a Kecskeméti Sportiskola bizonyult a legsikeresebbnek, amely az U20-as és az U15-ös bajnokságot megnyerve két arannyal fejezte be a szezont. Ahogyan pedig már említettük, a MÁV Előre és az Egri VSI egy-egy bajnoki címet tudhat magáénak. Az egy évvel ezelőtti három aranyérméhez képest a Pénzügyőr ezúttal győzelem nélkül, két ezüsttel (U20 és U15) és egy bronzzal (U17) végzett.

A lányok mezőnyében – az U20-as korosztályt leszámítva – tarolt a Vasas, hiszen U17-es és U13-as elsőség megszerzése előtt az óbudaiak az U15-ösök között is diadalmaskodtak. Az UTE szintén sikeres idényt zárt, miután az U20-as bajnokság megnyerése mellett két második hellyel (U17 és U15) zárt.

(Kiemelt képen: a Vasas U17-es bajnok leánycsapata Fotó: Jani Martin/MRSZ)

Legfrissebb hírek

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Birkózás: Kolompár Imre ötödik lett az U17-es vb-n

Utánpótlássport
15 órája

Kosár: negyeddöntős a magyar fiúválogatott az U18-as B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Röplabda: szettgyőzelemre futotta a bolgárok ellen az U16-os fiú Eb-n

Utánpótlássport
19 órája

Kajak-kenu: ismét jött a magyar éremeső a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.29. 21:18

Kézilabda: szerdán kezdődik az U17-es leány Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.07.29. 20:27

Öttusa: Kósa Nóra, Birta Botond és csapatok aranya a korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.29. 18:47
Ezek is érdekelhetik