Kézilabda: hosszabbítás után elődöntős a junior női válogatott a vb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2024.06.27. 20:38
null
A magyar junior női kézilabda-válogatott hosszabbítás után verte meg Izlandot a világbajnokság negyeddöntőjében.

A Szkopjében zajló junior női kézilabda-világbajnokságon Izlanddal találkozott a negyeddönőtben a magyar válogatott. A második percben félbeszakadt a mérkőzés, mivel áramszünet volt a csarnokban, ami majdnem 30 perces kényszerszünetet okozott. A meccs folytatódott, Szilágyi Zoltán együttese pedig magabiztosan játszott, a félidőben 19–12-re vezetett a csapat, majd a második játékrész elején már kilenc góllal, 21–12-re húzott el. 

Ezt követően azonban valami megváltozott, fokozatosan csökkent az előny, az izlandiak elkapták a fonalat, a magyar válogatott pedig sokat hibázott mind támadásban, mind védekezésben. Az utolsó percekben hiába védett két ziccert is Imre Szofi, egy gólra felzárkóztak az északiak, és Csernyánszki Liliána rossz passzát követően támadhattak, és hetesből kiegyenlítettek. Következhetett a hosszabbítás.

A kétszer 5 perces ráadásban Imre több védést is bemutatott, a csapat pedig támadásban is magára talált, így 34–31-re legyőzte Izlandot, és bejutott a világbajnokság elődöntőjébe. Érdekesség, hogy a 2004-2005-ös korosztály még ifjúságiként szenvedett utoljára vereséget a 2022-es világbajnokságon – az elmúlt két évben csütörtökön járt a legközelebb ahhoz a csapat, hogy megszakadjon a veretlenségi sorozata.

JUNIOR NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, NEGYEDDÖNTŐ, SZKOPJE (ÉSZAK-MACEDÓNIA)
Magyarország–Izland 34–31 (19–12, 29–29), hosszabbítás után
A magyar gólszerzők: Varga 6, Csíkos 5, Csernyánszki 5, Farkas 5, Faragó 4, Szabó 3, Kovács 3, Gém, Vártok, Török.

(Kiemelt képünk forrása: MKSZ)

 

 

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
1 órája

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
21 órája

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 8:56

A hónap utánpótlásedzője: Biros Péter az augusztusi díjazott

Utánpótlássport
2026.09.21. 16:52

Kosárlabda: kik lehetnek a női NB I legjobb fiatal játékosai?

Utánpótlássport
2026.09.21. 14:28

Szumó: a fiúk voltak jobbak

Utánpótlássport
2026.09.21. 13:19

Triatlon: Katona Korinna volt a legjobb

Utánpótlássport
2026.09.21. 12:00

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00