Evezés: erőnlétben még messze a felnőttmezőnytől a hazai utánpótlás

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.04.30. 18:19
null
Az eddigi legnagyobb hazai rendezésű evezős regattának adott otthont Szeged, amelyen a magyar utánpótlás több tagja is vízre szállt; Lőrincz Attila szövetségi kapitányt kérdeztük a teljesítményük kapcsán.

Múlt csütörtöktől vasárnapig Szegeden küzdöttek egymással a legjobb európai evezősök, akik az összevont módon megrendezett olimpiai kvalifikációs regattán és felnőtt Európa-bajnokságon szerepeltek.

Magyarország történetének eddigi legnagyobb evezős eseményéről a hazai utánpótlás sem hiányzott, többen is megmérethették magukat a sportági ünnepen. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, A-döntőbe egyik U23-as magyar versenyző sem tudott bejutni: Szöllősi Balázs a könnyűsúlyú kétpárevezősök között húzhatott kvótáért, végül a B-döntőig jutott, hatan pedig az Európa-bajnokság keretén belül szálltak vízre.

Sajnos teljesen kiütközött az eseményen, hogy

Balázsék esetében nagyon ügyes, technikás evezősökről van szó, ám az ergométeren mérhető különbség a vízen is megmutatkozott  – mondja a válogatott szövetségi kapitánya, Lőrincz Attila az Utánpótlássportnak. – Bebizonyosodott, hogy kell még neki az a bizonyos három év, hogy beérhessen minden szempontból; ő a következő, 2028-as játékokra érhetett volna oda, ám Párizs után a számuk kikerül a programból. Nincs mese, vagy felszed több kiló izmot magára, vagy a nem olimpiai számokra kell fókuszálnia. Ez a többi, U23-asokat is érintő egységünkre is igaz, hogy a felnőttmezőnyhöz óriásit kell még ugraniuk, ami nem megy egyik napról, sőt egyik évről a másikra sem. A korosztályban még lehet a technikai tudással érvényesülni, a legjobbak között viszont az már nem elég, az erőnlétnek is toppon kell lennie.”

Lőrincz Attila Forrá: MESZ

A szakvezető azt is elmondta az érdeklődésünkre, hogy az összes könnyűsúlyú szám kikerül 2024 után az olimpiai programból, helyére pedig a tengeri evezés kerül, amiben viszont elképzelhető, hogy a korábbi könnyűsúlyúak is eredményesen becsatlakozhatnak.

„Ez még a jövő zenéje, meglátjuk, hogyan alakul annak a szakágnak a sorsa. Koncsik Dominik és Ujhelyi Mihály most mennek vissza az U23-as vonalra, ők biztosan érintettek lesznek a korosztály vb-jén és Eb-jén is. Fehérvári Eszternél elképzelhető, hogy fel tud lépni normálsúlyba, a magassága megvan hozzá. A könnyűsúlyú kétpárak között Kertész Kevének és Szigeti Ferenc sem volt könnyű dolga, a világ legjobbjai ellen versenyeztek; élménynek biztosan óriási volt ez nekik, fontos tapasztalatokkal gazdagodhattak. Egy biztos, mindenki becsülettel végigcsinálta a futamait, jelenleg ők itt tartanak.”

(Kiemelt képünkön: Szöllősi Balázs (jobbra a hajóban) a kontinens legjobbjai között versenyezhetett Fotó: MESZ/Czucz Bálint)

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
2 órája

Asztalitenisz: Lei Balázs nagyszerű formában kezdte az évet

Utánpótlássport
5 órája

Vívás: kiélezett küzdelem a junior férfi párbajtőrözők ranglistáján

Utánpótlássport
7 órája

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
22 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
Tegnap, 10:40

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
Tegnap, 9:08

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
2026.02.03. 11:45
Ezek is érdekelhetik