Evezés: az összhangban az ereje Szöllősi Balázs egységének

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.04.07. 09:10
null
A magyar csapat egyetlen utánpótláskorú tagjaként fut neki az evezősök Szegeden megrendezendő olimpiai kvalifikációs regattájának Szöllősi Balázs, aki bízik az egység összhangjában.

Eredményes 2023-at zárt az U23-as evezős, Szöllősi Balázs, aki a korosztály Európa-bajnokságán ezüstérmet szerzett Bridge Henry oldalán a kétpárak között. A győri sportoló az év végén úgy nyilatkozott az Utánpótlássportnak, hogy 2024-ben megcélozza a párizsi olimpiára való kijutást nemrégiben pedig az is eldőlt, hogy ez az álom valósággá válhat, miután bekerült az április végén Szegeden megrendezendő olimpiai kvalifikációs regatta magyar keretébe.

Szöllősi Galcsó Vencel oldalán bizonyíthat majd a könnyűsúlyú kétpárak között – a fiatal elmondása szerint az összhangon nem kellett sokat dolgozni közöttük.

„A válogatóverseny előtt óriási feszültség volt bennünk, mert rengeteg munkát fektettünk a felkészülésbe, sok áldozatot hoztunk, amiben nagyon bíztunk, hogy kifizetődik majd. Közben viszont teljesen elszeparáltan edzettünk, így nem tudtuk magunkat hova tenni a mezőnyben, kérdőjelek is voltak bennünk. A futam közben aztán már láttuk, hogy nagy az előnyünk, éreztük, hibázni kellene, hogy elbukjuk a győzelmet, így egyre magabiztosabbak lettünk, sikerült kiadni magunkból a maximumot – emlékszik vissza a válogatóra az evezős. – Remek időt húztunk, a normálsúlyú kétpárokat is megelőztük. Visszagondolva talán nem meglepő, hogy jól működik a párosunk: a korábbi években nem volt túl közeli az ismeretség, bár ha találkoztunk, mindig kellemes volt a beszélgetés.

Annyira egyszerre mozogtunk, lendületesen, csakúgy száguldott a hajó, azóta pedig még előrébb léptünk. Elengedhetetlen a sporton kívüli összhang is, hogy jól működjünk együtt a vízen.”

Magyarország 54 év után rendezhet újra evezős világversenyt; a regatta az eddigi legnagyobb sportági esemény lesz, amit hazánkban rendeznek.

„Akadályhoz érkeztünk a felkészülés során, szövetségi döntés miatt új hajóba ültünk, a megszokásához pedig kell idő. Ennek ellenére a formánkkal nem lesz gond, ebben biztos vagyok. Egyértelműen pluszt ad, hogy hazai vizeken versenyezhetünk egy ilyen rangos eseményen, alig várom a kezdést.

Remélhetőleg ez elég lesz ahhoz, hogy megszerezzük az első két hely valamelyikét, ami kvótaszerzést jelentene.”

(Kiemelt képünkön: Szöllősi Balázs (elöl) új párral húzhat majd az olimpiai kvalifikációért Forrás: MESZ)

Legfrissebb hírek

„Álmodtam arról, hogy részt vegyek olimpián” – a dakari ifjúsági olimpia bronzérmese, Moór Ádám az NS-nek

Egyéb egyéni
12 órája

Tenisz: második meccsükön is nyertek a magyarok a junior Davis-kupában

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
23 órája

Tenisz: bravúr a hatszoros első spanyolok ellen

Utánpótlássport
2026.11.02. 19:10

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
2026.11.02. 13:00

Tenisz: a világ legjobbjai között bizonyíthatnak az U16-os fiúk

Utánpótlássport
2026.11.01. 19:15

Cselgáncs: ötödik hely a vegyes csapatversenyben a nápolyi U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.11.01. 17:21

Vízilabda: Biros után Béres vezeti az U20-as női válogatottat

Utánpótlássport
2026.11.01. 13:51