Ökölvívás: elszántan várják az ifjúsági Eb-t a magyar versenyzők

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.27. 21:26
null
Gőzerővel készül az ifjúsági ökölvívó Eb-re magyar válogatott, amelynek tagjai érmekért utaznak a Horvátországban rendezendő kontinensviadalra.

Az ifjúsági ökölvívó-válogatott vezetőedzője, Ács József nemrégiben úgy nyilatkozott az Utánpótlássportnak, hogy az április elején Horvátországban kezdődő Európa-bajnokságra jól halad a csapat felkészülése, motiváltan dolgoznak a fiatalok, és akár néhány érem is benne lehet a társaságban.

Ha a tavalyi eredményt szeretnék túlszárnyalni a bokszolók, oda kell majd tenniük magukat, hiszen egy évvel ezelőtt hét éremmel, közte egy arannyal tért haza a válogatott az ifik kontinensviadaláról. Ennek megdöntése persze nem elvárás, főleg, hogy a kimagaslóan teljesítő 2005-ös korosztály tagjai közül többen is felléptek az U22-esek/felnőttek közé az esztendő végével, a jelenlegi keretben pedig számos elsőévest találunk.

Ennek ellenére így is lesz a keretben korosztályos világversenyen már bizonyító bunyós, gondoljunk csak például a junior Eb-aranyérmes, ifjúsági Eb-második Nileborg Krisztiánra.

Az elsőéves Varga Sára 2023-ban junior-vb-n és Eb-n is bizonyíthatott, elmondása szerint nem okozott gondot neki a korosztályváltás.

„Tavaly az Eb-n az ötödik helyet szereztem meg, a későbbi győztestől kaptam ki, mint ahogyan a vb-n is, így mondhatom, elég szép évet zártam – kezdi a Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület 16 éves ökölvívója. – Izgalmas volt fellépni az ifjúságiak közé, részben megújult a mezőny, háromszor kettő helyett háromszor három percet bokszolunk… Vannak nálam idősebbek is így, de nem zavar;

A táborban már elég sok edzésen vettünk részt, fáradtak vagyunk, de motiváltak, készülünk ezerrel! Szeretnék érmes helyen végezni, de már az ötödik hellyel sem lennék csalódott.”

Frank Dániel a tavalyi ifi Eb-n Forrás: MÖSZ

A másodévesek közé tartozik a KSI-s Frank Dániel, aki túlszárnyalná a tavalyi ifjúsági Eb-n elért eredményét, akkor a negyeddöntőben búcsúzott, egy lépésre állt az éremszerzéstől.

„A tavalyi ifi Eb-n megszerzett ötödik helynél szeretnék jobbat elérni Horvátországban – magyarázza Frank. – Az Énekes István-emlékversenyen jól hangoltam, mindhárom nap bokszolhattam, és aranyérmet szereztem; a Dracula Opent sérülés miatt sajnos kihagytam, de most már százszázalékos állapotban vagyok. Kicsit még gyorsulnom kell, de ez meglesz a jövő hétre!”

(Kiemelt képünkön: Varga Sára keze emelkedik a magasba Forrás: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: utolsó másodperces győzelem az USA ellen az U20-as vb-n

Utánpótlássport
6 órája

Birkózás: öt érem a szkopjei U17-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
7 órája

Úszás: Szegeden vizsgáztak a 15-16 évesek

Utánpótlássport
12 órája

Triatlon: Szalai Fanni aranyérmes az ausztriai junior Európa-kupán

Utánpótlássport
13 órája

Birkózás: Juhász György ötödik lett az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.06.14. 20:31

Vízilabda: sima magyar győzelem az U20-as vb nyitányán

Utánpótlássport
2025.06.14. 19:32

„Az a legjobb a fociban, amikor nálam van a labda” – Szoboszlaiékkal zárta le az idényt a 13 éves tehetség

Minden más foci
2025.06.14. 19:18

Hegyifutás: Juhász Dorottya ezüstérmes az U18-as vb-n

Utánpótlássport
2025.06.14. 18:44
Ezek is érdekelhetik