Kosár: kik voltak a legjobb U20-asok a férfi NB I alapszakaszában?

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.31. 18:52
null
Szombat este véget ért a felnőtt férfi első osztályú kosárlabda-bajnokság alapszakasza. Ennek apropóján sorra vettük, hogy az utánpótláskorú (2004-ben vagy azután született) játékosok közül kik nyújtották a legjobb teljesítményt az eddigiekben.

1. SZŐKE BÁLINT (2005, KOMÉTA KAPOSVÁRI KK)

Ötös listánk első helyét a kaposváriak 19 éves ígérete, Szőke Bálint érdemelte ki, miután az U20-as fiatalok közül a legtöbb pontot (4,4) és a legmagasabb teljesítményindexet (6,3) átlagolta az élvonalban. A 2005-ös születésű bedobó a szezon közbeni edzőváltás után került előtérbe a somogyiak első csapatában, míg január óta stabil kiegészítő emberré nőtte ki magát, ráadásul mindezt rögtön az első NB I-es évadában tudta elérni. A 2024-es naptári évben lejátszott 12 mérkőzésén – amelynek a felén kezdőként szerepelt – 5,3 pontot és 7,6-es VAL-mutatót jegyzett átlagosan, s

ezzel tavasszal Szőke volt a legjobb formában játszó utánpótláskorú játékos az első osztályban.

Legjobb teljesítményét a Budapesti Honvéd otthonában hozta, ahol 13 ponttal, közte három triplával és három lepattanóval végzett. Bálint esetén kiemelendő, hogy nagyon hatékonyan, 56 százalékos pontossággal értékesítette a helyzeteit a mezőnyből, távolról pedig 44 százalékkal volt eredményes.

2. HALMAI DÁNIEL (2004, KOMÉTA KAPOSVÁRI KK)

A második helyre klubtársát, a szintén kaposvári Halmai Dánielt tettük, aki irányító poszton nyújtott maradandót. Az ugyancsak U20-as válogatott reménység egy kivétellel az összes mérkőzésen (25) szóhoz jutott, és hozzávetőleg 12 perc alatt 4,1 pontot, illetve 1,4 lepattanót és 1,4 gólpasszt tudott felmutatni második NB I-es évadában. Több meccsen is remekül teljesített: a Sopron vendégeként 12, míg az Alba Fehérvár ellen 14 ponttal zárt, mi több, utóbbival bravúros győzelemhez is segítette együttesét a tavalyi ezüstérmessel szemben. Halmai egyik nagy erőssége – Szőkéhez hasonlóan a triplázás volt, 40 százalékkal dobott kintről.

3. GÉRINGER GERGŐ (2005, ATOMERŐMŰ SE)

A képzeletbeli dobogónk harmadik fokára a paksi Géringer Gergő fért fel. Az ASE 18 éves, tehetséges bedobója szintén az évad közben, egyik pillanatról a másikra jutott nagyobb szerephez csapatában. Ugyanakkor Géringer élni is tudott az adódó sansszal: 4,1 pontot és 2,2 lepattanót jegyzett meccsenként, és az 5,3-es VAL-mutatójával a harmadik legjobb az U20-asok közül. Mióta november végén sztenderd játékossá vált, a 18 lejátszott meccséből csupán kétszer maradt pont nélkül. Legjobbját a Szedeák ellen produkálta, amikor 10 ponttal, 6 lepattanóval és 3 gólpasszal járult hozzá a szegediek legyőzéséhez.

4. CSENDES PÉTER (2004, SOPRON KC)

Bár a legjobb három közé nálunk ezúttal nem tudott bekerülni, Csendes Péter jó játéka mindenképpen kiemelendő. A korosztályos válogatott kezdő irányítója jókorát lépett előre valamennyi statisztikai mutatóban az előző évadhoz képest. A pontátlaga például 0,8-ről 3,5-re ugrott a Sopron színeiben, s emellett 1,6 lepattanót és 1,2 gólpasszt is beletett a közösbe. Többek között a bajnoki címvédő Falco ellen is megmutatta képességeit: 12 pontot dobott az Arena Savariában, valamint a Kecskeméttel szemben is rendkívül hasznosnak bizonyult 11 pontjával.

5. MESZLÉNYI RÓBERT (2004, SOPRON KC)

Toplistánk ötödik és egyben utolsó helyezettje az a Meszlényi Róbert lett, aki az U20-asok közül összességében a legtöbb játékidőt kapta az évadban, meccsenként 17 perc jutott neki. A 19 esztendős irányító-hátvéd tavaly nyáron Pécsről igazolt Sopronba, ahol a kezdetektől fogva élvezte a bizalmat: például az első fordulóban mindjárt 31 töltött a parketten. A 26 bajnokiból 24 alkalommal kezdőként szerepelt, a legjobbját pedig éppen az utolsó játéknapon Oroszlányban hozta, ahol 10 pontot ért el.

(Kiemelt képen balról: Szőke Bálint, Halmai Dániel és Géringer Gergő Forrás: Kométa Kaposvár és Atomerőmű SE)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik