Kézi: rangos megméretés vár az Eb-re készülő junior férfiválogatottra

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.11. 14:55
null
A junior férfi kézilabda-válogatott mellett az ifjúsági és a serdülő nemzeti csapat tagjai is találkoznak a héten; a fiatalokra nemzetközi felkészülési mérkőzések várnak.

Szép lassan, de közelednek a nyári világversenyek az utánpótlás kézilabda-válogatottaknak, ennek megfelelően a hazai korosztályos nemzeti csapatok is készülnek a legfontosabb megméretésekre.

Két héttel ezelőtt a leányszakág képviselői találkoztak, hétfőtől pedig a fiúkon a sor, hogy megkezdjék az edzőtáborozást. Az elmúlt évekhez hasonlóan ebben az évadban is Sótonyi László irányítja a juniorválogatottat: a szakember a 2002-2003-as korosztállyal tavaly nyáron remek eredménnyel zárta az U21-es világbajnokságot, a vezetésével ezüstérmet szereztek a fiatalok. Annak az együttesnek a tagjai a viadal végeztével kiöregedtek az utánpótlásból, így a szakembernek az ifjúságiak közül fellépő játékosokkal, teljesen új kerettel kellett nekivágnia az új idénynek. 

A csapat ősszel többször is találkozott, legutóbb az év elején Egyiptomban volt fellépése, ezen a héten pedig edzőtáborba vonul az együttes: szerdáig Gyálon készülnek a fiatalok, majd

elutaznak Franciaországba, hogy részt vegyenek a Tiby-kupán.

Sótonyi együttese csütörtökön Dánia korosztályos legjobbjaival találkozik majd; az északiak a tavaly nyári, ifjúsági Eb-n ezüstérmet szereztek, míg a magyarok a 11. helyet szerezték meg. A másik ágon francia-szlovén összecsapást rendeznek – a győztesek szombaton a döntőben mérik össze az erejüket, de rendeznek mérkőzést a harmadik helyért is.

Az ifjúsági fiú kézilabda-válogatott Forrás: Tiby Handball

A Gulyás István szövetségi edző által irányított ifjúságiakra is összetartás vár, Lakiteleken edzőtáboroznak hétfőtől, majd pénteken és szombaton is meccselnek a portugálokkal, a serdülők pedig Dunakeszi felé veszik az irányt: ugyanezeken a napokon ők a román nemzeti csapattal találkoznak. 

(Kiemelt képünkön: a junior férfiválogatott Forrás: MKSZ)

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: simán nyert az U20-as női válogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Kosárlabda: hatodikként zárt az U18-as fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
7 órája

Úszás: több éremhalmozó, egy korosztályos magyar csúcs az ifi ob-n

Utánpótlássport
7 órája

Kajak-kenu: majdnem tökéletesen zárta a világversenyeket Holló Hanna

Utánpótlássport
15 órája

Kézilabda: veretlenül középdöntős az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.02. 21:29

Öttusa: eddig az összes idei világversenyen dobogón a magyar fiatalok

Utánpótlássport
2025.08.02. 20:20

Birkózás: három magyar éremmel zárult az athéni U17-es vb

Utánpótlássport
2025.08.02. 19:42

Kosár: magyar siker Lengyelország ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.02. 13:50
Ezek is érdekelhetik