Kosár: egy-egy győzelem és vereség az U18-as fiúktól a horvátok ellen

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.02.25. 18:10
null
Előbb kétpontos győzelmet aratott, majd nyolcpontos vereséget szenvedett az U18-as fiú kosárlabda-válogatott a magasabban jegyzett horvát csapat ellen a Székesfehérváron játszott dupla felkészülési mérkőzésen. Pethő Ákos szövetségi edző összességében elégedett volt a mieink teljesítményével.

A Cívis-kupa után újabb nemzetközi erőfelmérőn van túl az U18-as fiú kosárlabda-válogatott, amely pénteken és szombaton is összecsapott a horvátokkal Fehérváron. A nyári B-divíziós Eb-re hangoló magyar együttes az első meccsen bravúros teljesítménnyel 91–89-re legyőzte az A-csoportos, vagyis az európai elitbe tartozó riválist, majd a második összecsapás is végig szorosan alakult, de ezúttal végül a horvátok jöttek ki győztesként (67–75). Pethő Ákos szövetségi edző szerint két rendkívül hasznos mérkőzést vívtak a magasabban jegyzett riválissal – az első találkozón inkább a támadójáték, a másodikon pedig a védekezés működött jobban.

„Az első meccs elég hullámzóan alakult, ugyanis mi is, illetve a horvátok is vezettek már tíz ponttal, de aztán a végére mégis nagyon szoros, egylabdás mérkőzés vált belőle – kezdte értékelését Pethő Ákos szövetségi edző az Utánpótlássportnak. –

A másodikon a támadójátékunk jóval statikusabb lett, nem mozogtunk eleget, és ez sajnos gyengébb dobóformával is párosult. Ugyanakkor a védekezésben láthatóan előreléptünk, amit a bekapott pontok száma is tükröz. Ezen a téren a srácok fegyelmezetten betartották a taktikai utasításokat, szóval a vereség ellenére a második meccsen is akadtak biztató periódusaink.”

Mindkét találkozón Rosta Péter volt a mieink legeredményesebb játékosa.

Magyarország–Horvátország 91–89 (22–16, 21–30, 27–21, 21–22)
Kékesi 8/6, Rosta 21/6, Keller 10/6, Angyal 3, Fonyó 9. Cserék: Mezőfi 5, Laluska 1, Flasár 4, Tóth, Palotai 11/3, Emelieze 14/3, Márkus
Magyarország–Horvátország 67–75 (20–20, 24–16, 17–12, 14–19)
Rosta 12/6, Keller 4, Angyal 5/3, Emelieze 10/6, Fonyó 2. Cserék: Kékesi 5/3, Mezőfi 9, Flasár 3, Szemerédi 5, Márkus 3, Mészáros 3/3, Fekete-Gál 6

„Összességében nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk. Ez a két meccs elérte a célját:

Közülük többen élni is tudtak a bizalommal, és pozitív benyomást tettek a szakmai stábra. Emellett egy-két hiányzóink is akadt a potenciálisan meghatározó játékosok közül, tehát még ebből a szempontból is komoly fejlődési lehetőség rejlik a társaságban. Egyre tisztább képet kapunk a keretről, és azt hiszem, jó úton haladunk a csapatépítéssel.”

Az U18-as fiúválogatott kerete:
Keller Bendegúz, Palotai Máté, Flasár Zalán, Emelieze Ágoston, Fonyó Botond, Angyal Medárd, Mezőfi Márk, Mészáros Botond, Szemerédi Levente, Rosta Péter, Márkus Balázs, Tóth Marcell, Laluska Bence, Kékesi Kolos, Fekete-Gál Csongor
Hiányzott az összetartásról:
Lukácsi Gábor, Buglyó Barna

(Kiemelt kép forrása: MKOSZ)

Legfrissebb hírek

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
10 órája

Birkózás: Kolompár Imre ötödik lett az U17-es vb-n

Utánpótlássport
12 órája

Kosár: negyeddöntős a magyar fiúválogatott az U18-as B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
14 órája

Röplabda: szettgyőzelemre futotta a bolgárok ellen az U16-os fiú Eb-n

Utánpótlássport
16 órája

Kajak-kenu: ismét jött a magyar éremeső a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
22 órája

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.29. 21:18

Kézilabda: szerdán kezdődik az U17-es leány Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.07.29. 20:27

Öttusa: Kósa Nóra, Birta Botond és csapatok aranya a korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.29. 18:47
Ezek is érdekelhetik