Ökölvívás: fiatal érmesek és drámai sérülés a Bocskai utolsó napján

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.01.21. 16:36
null
A debreceni Bocskai István-emlékverseny utolsó napján, a férfiak döntőiben is szerepeltek utánpótláskorú magyar ökölvívók.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, több elsőéves U22-es magyar ökölvívó is érdekelt volt az év első kiemelt hazai eseményén, a Bocskai István-emlékversenyen. A nemzetközi mezőny legfiatalabb indulói közül Horváth Laura (52 kg) és Komjáthi Nóra (81 kg) is ezüstérmet szerzett a debütálása alkalmával, de a több U22-es versenyzőnk sem okozott csalódást, az egyaránt másodikként végző Szeleczki Lilla (48 kg), Mezei Petra (50 kg) és Hoffmann Réka (+81 kg) mellett az immár magyar színekben induló Nakota Veronika (75 kg) győzni tudott a kategóriájában.

A szombati, utolsó versenynapon a férfi döntősök húztak kesztyűt: közöttük az ifjúsági korosztályból 2023 végével kiöregedő, idén elsőéves U22-esnek nem szurkolhattunk a finálékban, ám

a még utánpótláskorúnak számító hazai bokszolók közül többen is ringbe léptek.

A legnagyobb meglepetést Kovács Kruzító szállította, aki a 60 kilogrammosok között verekedte be magát a döntőbe: a Vasas-Süllős 19 éves fiatalja a 2021-es ifjúsági világbajnokságon bronzérmes ukrán Ruszlan Cikalót verte a legjobb négy között, az utolsó napon viszont nem bírt az esélyesebb, kétszeres korosztályos Ázsia-bajnok kazah Bijbarsz Zsekszennel.

A vele egykorú, de már kétszeres felnőtt magyar bajnok Buza Rafael a 67 kilósok között jutott be a fináléba, amelyben szoros összecsapás után maradt alul az ukrán Elvin Alijevvel szemben, majd a 92-esek kategóriájában következett a 21 esztendős Kiss Levente, aki nem titkoltan ötkarikás célokat fogalmazott meg az év elején. Ennek megfelelően motiváltan vette bele magát a küzdelembe, be is jutott a döntőbe, amelyben honfitársával, Sallai Márkkal kesztyűzhetett – megismétlődött a decemberi felnőtt ob fináléja. Az összecsapás azonban az első menetben drámai fordulatot vett: Kiss nem tudta megismételni a győzelmét, fel kellett adnia a találkozót, ugyanis – az elmúlt éveket tekintve sokadjára – megsérült, ráadásul ismét a bicepsze, így kérdésessé vált, hogy részt tud-e venni a közelgő olimpiai kvalifikációs versenyen.

(Kiemelt képünk forrása: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: három magyar érem született a spanyolországi ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
8 órája

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Cselgáncs: Török Csenge bronzérmet szerzett az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
22 órája

Vízilabda: vb-negyeddöntőbe jutott az U18-as fiúválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:28

Röplabda: győzelemmel kezdett az Eb-n az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 13:48

Kajak-kenu: Opavszky Réka végső célja a 2028-as olimpia

Utánpótlássport
Tegnap, 11:46

Röplabda: Pampuch Gréta felnőtt a feladathoz a nagyválogatottban

Utánpótlássport
Tegnap, 9:04
Ezek is érdekelhetik