Úszó ob: Telegdy Ádám A-szintet úszott 100 méter háton

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2020.12.08. 19:46
null
Telegdy Ádámnak már két számban van olimpiai szintideje (Fotó: Derencsényi István)
Már az első napon több jó eredmény született a kaposvári ob-n: Telegdy Ádám 100 háton is megszerezte a tokiói indulás jogát.

A tokiói csapat számszerűleg ugyan nem nőtt a kaposvári országos bajnokság nyitó napján, merthogy Telegdy Ádám (Kőbánya SC) már rendelkezett A-szinttel 200 háton, ám kedden 100 háton is megúszta azt – 53.72-es eredménye emellett hatalmas egyéni rekord (eddigi legjobbja 54.44 volt).

„Végre újra van miről beszélni!” nyilatkozta a nap végén Sós Csaba szövetségi kapitány, és kétségkívül igaza van, hiszen ezt a magyar bajnokságot valójában márciusban kellett volna megrendezni.

A történtekkel mindenki tisztában van: a koronavírus-járvány miatt akkor el kellett halasztani a versenyt, s valójában idén nemigen mérethették meg magukat a legjobbjaink, így aztán a kaposvári ob-t már mindenki nagyon várta.

Olasz Anna (Szegedi Úszó Egylet) is, akit azonban az utolsó pillanatban döntött le a lábáról egy betegség, így a nyílt vízi világbajnoki ezüstérmes csatlakozott a két másik hiányzóhoz, Hosszú Katinkához (IronSwim) és Szilágyi Liliánához (FTC).

Az ob-t egyébként a tokiói időrend szerint rendezik, ezért került sor kedden csak az előfutamokra, ám már az első napon is láthattunk remek teljesítményeket.

Például Lobanovszkij Maxim (Győri Úszó Sportegyesület) 21.77-es úszását 50 gyorson.

Ez egyébként szintén az olimpiai A-szinten (22.01) belül van, ám sprinterünk már korábban megszerezte a tokiói indulás jogát.

„Jól ment Maxim, de tetszett Németh Nándor úszása is. És tetszett Kapás Boglárka és Kenderesi Tamás is, de Milák Kristóf is” mondta a kapitány.

És akkor át is tértünk a két, magyar szempontból nagyon fontos számra, noha mindkettő kapcsán lehet bennünk hiányérzet.

A keddi előfutamban Kenderesi Tamás (Pécsi Sport Nonprofit) volt a leggyorsabb (1:55.86), ám azt tudjuk jól, hogy Milák Kristóf (BHSE) heteket hagyott ki a koronavírus miatt. A szerda délelőtti döntőben egyébként ott lesz Verrasztó Dávid (FTC), Biczó Bence (FTC) és Cseh László (BVSC) is.

„Kicsit gyengébb még Kristóf, de ez nem is csoda. Viszont itt van Kaposváron, látszik, hogy akarja, hogy küzd, szerintem jó lesz ez” – jegyezte meg Sós Csaba.

Női 200 pillangón éppen a két hiányzó miatt vált foghíjassá a mezőny, viszont Kapás Boglárka (UTE) ezzel nem foglalkozott, 2:07-es eredménnyel jelezte, hogy ő komolyan veszi a magyar bajnokságot.

Burián Katáról (BVSC) is elmondható ez, no meg az is, hogy közel, nagyon közel járt 100 háton az A-szinthez (1:00.25), de négy század még hiányzik ahhoz – egyelőre.

Születtek tehát már ezen a „csonka” napon is remek eredmények, hogy a folytatás is hasonló lesz, szinte biztos, hiszen az úszók többsége „harapós” kedvében van, de ugyanígy megjósolható az is, hogy a délutáni előfutamok során jobb időket úsznak majd a versenyzők, hiszen szervezetük az évek során ahhoz szokott, hogy délután-este kell a csúcsformát hozni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik