Késely újabb érme hatalmas egyéni csúccsal, Hosszú negyedik 100 háton

KOVÁCS ERIKA (Glasgow), MURÁNYI DOMONKOS (Budapest)KOVÁCS ERIKA (Glasgow), MURÁNYI DOMONKOS (Budapest)
Vágólapra másolva!
2018.08.07. 17:20
null
Késely Ajna második érmét nyerte a glasgow-i Eb-n (Fotók: Kovács Anikó)
A Glasgow-ban zajló 34. úszó Európa-bajnokság ötödik napján Késely Ajna óriási egyéni csúccsal bronzérmet szerzett 1500 méteres gyorsúszásban. Női 100 háton Hosszú Katinka a 4., Burián Katalin a 7. helyen végzett. Hosszú a második legjobb idővel döntőbe jutott 200 vegyesen, amelyben Jakabos Zsuzsanna is kvalifikálta magát a fináléba. A férfiaknál 200 háton Telegdy Ádámnak nem sikerült bejutnia a döntőbe.

 

„EZ JÁR NEKED”

Milyen kérdést kapott először a vegyes zónában ezen az estén?
– Hogy hogyan értékelem a teljesítményemet… – felelte Hosszú Katinka. – Mondom is, jó? Negyediknek lenni mindig rossz, három századdal lemaradni a dobogóról talán még inkább. Ha bronzot szerzek, örülök, hiszen ilyen előzmények után jó eredmény lett volna. Ugyanakkor lehet, hogy kellett az a fránya három század, arra figyelmeztet ugyanis, hogy „Nem úgy készültél, ahogy korábban, ez jár neked!” Bebizonyosodott, amit persze tudtam, hogy nincs kérdés, dolgozni kell.

Azért temetnie sem kell magát…
– Én is azt hiszem, hogy egy negyedik hely miatt nem kell a földbe ásnom magam. Nem vagyok annyira rossz formában, nem olyan botrányosak ezek az időeredmények, csakhogy én másként látom ezt is, merthogy nem ilyenekhez vagyok hozzászokva. Világossá vált, hogy ez nem úgy működik, hogy eljutsz egy szintre, és onnantól kezdve már adják az érmeket – azokért minden évben újra és újra meg kell küzdeni.

Biztos, hogy jó döntés volt, hogy elindul ezen az Európa-bajnokságon?
– Sokáig hatalmas kérdőjel volt bennem az indulást illetően, át kellett gondolnom, felkészültem-e eléggé, de mindenképpen itt akartam lenni Glasgow-ban. Nincs mitől félnem – ez volt a mottóm az elmúlt években, és továbbra is ez, hiszen én már megnyertem mindent. Már most a jövőbe nézek, abban mindenki biztos lehet, hogy már hétfőn megkezdem a felkészülést a következő szezonra.

És ennek a mostani Katinkának a kétszáz vegyes döntője mellett belefér a kétszáz hát is szerdán?
– Erre most még hadd ne válaszoljak…

Megvan Késely Ajna második érme a glasgow-i Európa-bajnokságon! A 16 éves magyar lány a 800 méteren szerzett ezüst után 1500-on megfontolt versenyzéssel, hatalmas egyéni csúccsal bronzérmet nyert. Késely végig a harmadik helyen haladt, Simona Quadarella és Sarah Köhler utolérésére nem volt esélye, de mint elmondta, nem is akarta tartani az olasz és a német tempóját.

„Ezerszer jobban esett, mint tegnap reggel. Próbáltam nem az olasszal és a némettel menni, de belülről végig azt éreztem, »Úristen, mennyire jó lenne tartani a lépést«, viszont azt is tudtam, ha ezt megtenném, a végére nem maradna erőm. Nagyon örülök az éremnek, de annak még jobban, hogy nyolc másodpercet tudtam javítani az egyéni legjobbamon” – értékelt az M4 Sport kamerája előtt Késely.

A női 100 hát döntőjében Hosszú Katinka három századmásodperccel lemaradt a bronzéremről, míg Burián Katalin a hetedik helyen csapott be a célba.

„Kicsit izgultam, de az úszás most jó volt, viszont nem lehet minden tökéletes. Sajnos a fordulót rettenetesen elrontottam, ezen múlhatott az az öt század, ami hiányzott az egy percen belüli időhöz” – búslakodott Burián.

Férfi 200 háton Telegdy Ádámnak sajnos nem sikerült bejutnia a döntőbe, csak a hatodik helyen végzett az első elődöntőben, pedig 150 méternél még elsőként fordult.

„Nem értem, ilyen még nem történt velem. Egyszerűen nem tudok mit mondani erről az úszásról, fogalmam sincs, miért sikerült így. Totál csalódott vagyok” – fogalmazott Telegdy.

Hosszú Katinka a 200 vegyes elődöntőjében megnyerte futamát, és a második legjobb idővel, 2:10.49-cel bejutott a döntőbe, ahogy Jakabos Zsuzsanna is, aki 2:12.96-tal második lett az első elődöntőben. A leggyorsabban a brit Siobhan-Marie O'Connor teljesítette a távot (2:09.80).

„A középen úszók egyikét meg akartam verni, örülök, hogy sikerült. Annak meg különösen, hogy 12-nél tart az idő, ez nagyon jó. Ó, ha 11 is lehetne még ebből… Az csodás lenne!” – bizakodott Jakabos.

Hosszú Katinka három századdal maradt le az éremről 100 háton
Hosszú Katinka három századdal maradt le az éremről 100 háton
Késely Ajna az eredményhirdetésen
Késely Ajna az eredményhirdetésen
Késely Ajna az eredményhirdetésen
Késely Ajna az eredményhirdetésen

ÚSZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, GLASGOW
AUGUSZTUS 7., KEDD
Délutáni program
női 1500 m gyors, döntő:
1. Simona Quadarella (Olaszország) 15:51.61, 2. Sarah Köhler (Németország) 15:57.85, 3. Késely Ajna 16:03.22
férfi 50 m pillangó, döntő: 1. Andrij Govorov (Ukrajna) 22.48, 2. Benjamin Proud (Nagy-Britannia) 22.78, 3. Oleg Kosztyin (Oroszország) 22.97
női 100 m hát, döntő
: 1. Anasztaszija Feszikova (Oroszország) 59.19, 2. Georgia Davies (Nagy-Britannia) 59.36, 3. Carlotta Zofkova (Olaszország) 59.61, 4. Hosszú Katinka 59.64, …7. Burián Katalin 1:00.05
férfi 200 m hát, elődöntők: Telegdy Ádám (1:59.05) a 12. helyen végzett, nem jutott be a döntőbe
női 200 m mell, döntő:
1. Julija Jefimova (Oroszország) 2:21.31, 2. Jessica Vall (Spanyolország) 2:23.02, 3. Molly Renshaw (Nagy-Britannia) 2:23.43
férfi 200 m gyors, döntő:
1. Duncan Scott (Nagy-Britannia) 1:45.34, 2. Danas Rapsys (Litvánia) 1:46.07, 3. Mihail Dovgaljuk (Oroszország) 1:46.15
női 200 m vegyes, elődöntők: Hosszú Katinka (2:10.49) a 2., Jakabos Zsuzsanna (2:12.96) a 6. legjobb idővel bejutott a döntőbe
női 4x200 m gyorsváltó, döntő:
1. Nagy-Britannia 7:51.65, 2. Oroszország 7:52.87, 3. Németország 7:53.76

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik