Úszás: tényleg véget ért a Gyárfás-éra – Bienerth Gusztáv a MÚSZ új elnöke

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.08. 10:39
null
Bienerth Gusztáv (balra) követi Gyárfás Tamást az úszószövetség élén (Fotó: Földi D. Attila)
A Magyar Úszószövetség rendkívüli tisztújító közgyűlése Bienerth Gusztávot választotta meg a szövetség új elnökének a posztról lemondó Gyárfás Tamás helyett. Összesen 146-an szavaztak, ezekből 126 voksot kapott Bienerth. Gyárfás szeretett volna tiszteletbeli elnök lenni, de egyelőre nem lett az.


A MÚSZ rendkívüli közgyűlésén végül Bienerth egyedüli jelölt volt a posztra, ugyanis a másik két induló, Hornyák Viktor és Tóth István nem kapta meg a szükséges támogatást.

A 62 éves Bienerth – aki a 24 év után leköszönő Gyárfás Tamást váltja a poszton – korábban a Magyar Labdarúgó-szövetségnél, illetve a Magyar Kézilabda-szövetségnél is dolgozott, jelenleg a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alelnöke, s turizmusért felelős kormánybiztos.

BIENERTH: REMÉLEM, MINÉL ELŐBB BEFOGAD EZ A CSALÁD
„Nagyon szépen köszönöm a szavazatokban megnyilvánuló bizalmat – mondta Bienerth Gusztáv, az újonnan megválasztott elnöke a Magyar Úszószövetségnek. – Köszönöm a szövetségnek, hogy ilyen demokratikusan levezényelte a szavazást. Sok teendőnk van, minden erőmmel azon leszek, hogy az előttünk álló világbajnokságot, Magyarország egyik legjelentősebb sporteseményét sikerrel vegyük. A vb a 2024-es budapesti olimpiai pályázat főpróbája. Dolgozni jöttem, remélem, a magyar úszósport családja minél előbb befogad. Nyitott vagyok az együttműködésre, szép feladatok állnak hazánk egyik legfontosabb, legsikeresebb sportága előtt. Köszönöm a támogatást, a csapatom munkáját. Biztos vagyok benne, hogy vezetésemmel sikerrel teljesítjük a feladatokat.”
HOSSZABB NYILATKOZATOT ÉS TOVÁBBI VÉLEMÉNYEKET ITT OLVASHATNAK!

Az eredetileg 11 órára meghirdetett kezdés bő fél órát csúszott, ezt követően a 199-ből jelen lévő 148 szavazattal rendelkező küldött Sándor Eleket választotta meg levezető elnöknek.

Az egyetlen napirendi pont az elnökválasztás volt, azonban az egyik elnökjelölt, Hornyák Viktor javaslatot tett arra, hogy ezt egészítsék ki alapszabály-módosítással, illetve az elnökség és a MÚSZ-igazgatók visszahívásával, valamint a pénzügyi beszámoló megtárgyalásával. Sándor Elek elmondta, az alapszabály-módosítást indoklás hiányában, míg az elnökség visszahívását előkészítetlenség miatt nem támogatta az elnökség. Ugyanakkor mindegyikről szavazhattak a küldöttek, de egyhangúlag elutasították.

Ezt követően felszólalt Szabó Tünde sportért felelős államtitkára, aki elmondta, büszkék a versenyzőkre, és köszönik Gyárfás Tamás munkáját, ugyanis rengeteget tett hazai és nemzetközi vonalon is a sportág eredményességért. Hozzátette, közös érdek, hogy Gyárfás nemzetközi pozícióját ne fenyegesse veszély, s munkájára Magyarországon és külföldön is továbbra is számítanak. Az olimpiai ezüstérmes úszó kijelentette, mint sportért felelős államtitkár, biztosítja a közgyűlést, hogy a kormány továbbra is kiemelten támogatja a sportágat. Megjegyezte, az új elnöknek pozitív változásokat kell hoznia, s „helyes mederbe terelni a generációkat”, amelyek között javítani kell a párbeszédet.

A leköszönő Gyárfás Tamás elmondta, összességében jó volt a szövetségben eltöltött 24 éve, s bárki is lesz az utódja, irigyelni fogja, hiszen „nagy dolog ehhez a közösséghez tartozni”. Gyárfás Tamás hangsúlyozta, viták voltak, vannak és mindig is lesznek, ugyanakkor nem szabad válságról beszélni a szövetségben, melynek a gazdálkodása is átlátható. A nyári vizes világbajnokság társelnöke kijelentette, nem tudott szót érteni a sportág jelenlegi legjobbjával (Hosszú Katinka), ugyanakkor újra elkövetné azokat a hibákat, amelyek személyes viszonyuk megromlásához vezettek.

„Mindenkivel békét akarok kötni és csak a szépre emlékezni. Ígérem, mindent meg fogok tenni a magyar úszásért, itthon és külföldön egyaránt” – zárta beszédét Gyárfás Tamás, akit rögtön ezután Hargitay András szövetségi kapitány örökös tiszteletbeli elnöknek jelölt, a tagok azonban hosszú vita után a következő közgyűlésre halasztották a választást.

Hosszú Katinka és Shane Tusup is szavazott a közgyűlésen
Hosszú Katinka és Shane Tusup is szavazott a közgyűlésen

A jelöltek közül elsőként Bienerth Gusztáv kapott szót, aki kijelentette: egy sportolókat támogató szövetségre van szükség, mivel az úszók által korábban nyilvánosságra hozott hét ponttal egyetért. Sarokpontként kiemelte, éves szakmai tervezésre van szükség, újra szükséges értelmezni a bizottságok és testületek feladatát, valamint világos, átlátható és tervezhető támogatási rendszer kell. Bienerth Gusztáv két személyes vállalást is tett, elnökké választása esetén negyedévente internetes tájékoztatást tartanak a tagszövetségek számára, valamint a közgyűléseken minden érdemi kérdésről titkos szavazás dönt.

Hornyák Viktor azzal kezdte, hogy programja 90 százalékban megegyezik Bienerth Gusztávéval. A Széles Sándor Úszó-nevelő Műhely vezetője hangsúlyozta, a jövőben az úszószövetségben a demokrácia, a transzparencia és az igazság lenne a három alapfeltétel.

Tóth István, a szentendrei úszóklub szakosztály-elnöke legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy legyen „nyugalmi állapot a Magyar Úszószövetségben”. „Zűrzavar tapasztalható, de még nincs káosz” – mondta Tóth, aki szerint higgadtan, nyugodtan, de nagyon gyors döntésekkel kell csillapítani a hangulatot.

Ezután a küldöttek többséggel elfogadták, hogy titkos szavazás alapján állítanak jelöltet, illetve az elnöki poszt sorsa is így dől el. A jelöltlistára egyedül Bienerth Gusztáv került fel 128 szavazattal, Hornyák Viktor 41, Tóth István 44 szavazatot kapott, utóbbi kettő nem lépte át az 50+1 százalékos küszöböt.

Az elnökválasztáson 126-an szavaztak Bienerth Gusztávra.

Gyárfás Tamás távozásának előzménye, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka november 15-én több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel az elnököt. Másnap Gyárfás sajtótájékoztatón jelezte, nem kíván lemondani, ugyanakkor mindent megtesz majd, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy „nincs rend” a magyar úszásban. Csatlakozott hozzájuk a többek között Bernek Pétert képviselő cég, majd a Verrasztó testvérek, Dávid és Evelyn, valamint Kozma Dominik jelezték, egyetértenek abban, hogy vannak gondok a sportágban, és a magyar úszósport jövőjét érintő reformokat szorgalmaztak.

November 21-én Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszó, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edző közös nyilatkozatban szólította fel Gyárfás Tamás elnököt és a szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának igénye volt, amely „hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására”.

Gyárfás Tamás november 30-án az MTI-n keresztül jelentette be, hogy lemond az elnöki pozícióról. A szövetség elnöksége később elfogadta döntését, ám megbízta feladatainak ellátásával a tisztújításig.

PERCRŐL PERCRE: EZ TÖRTÉNT A KÖZGYŰLÉSEN

15.00 146 szavazat érkezett, így az érvényességi küszöb 74 – 126-an szavaztak Bienerth Gusztávra, ezzel megválasztották a MÚSZ új elnökének.

14.59 Semmi sem történik… Várunk. Már szinte mindenki a teremben van. És megjelennek a szavazatszámláló bizottság emberei!

14.49 Szabó Tünde államtitkár immár Gyárfás Tamás leköszönő elnökkel beszélget, Sándor Elek levezető elnök pedig figyelmezteti a megjelenteket, hogy a szavazást hamarosan lezárják.

14.43 Hornyák Viktort külön figyelmezteti a levezető elnök, hogy menjen el szavazni, mert lezárják a voksolást. A megszólított elmegy szavazni…

14.38 A levezető elnök közli, felborult a megálmodott rend, így ne várjanak a küldöttek arra, hogy hallják az egyesületük kezdőbetűjét, helyette vegyék fel a szavazólapot és szavazzanak. Ezt hallva Hosszú Katinka és Shane Tusup feláll, és elmegy szavazni.

14.35 Gyárfás Tamás, miközben kivonul a teremből, megáll Hornyák Viktor mellett – kezet fognak, a leköszönő elnök arcán mosollyal gratulál Hornyáknak.

14.30 Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár Darnyi Tamás olimpiai bajnokkal és Verrasztó Zoltán olimpiai ezüstérmes úszóval diskurál. És érkeznek vissza az első szavazók: Plagányi Zsolt, az Egri Úszóklub képviseletében már újfent elfoglalja a helyét a teremben.

14.25 Elindulnak leadni szavazólapjaikat a megszólított tagszervezetek képviselői (a gyorsaság érdekében egyelőre csak az ábécé elején lévők szavazhatnak), közben a pulpituson Gyárfás Tamás leköszönő elnök, Hargitay András szövetségi kapitány és Nagy Orsolya, a szövetség ügyvezető igazgatója beszélget egymással.

14.20 A szavazás második körét meggyorsítják: ábécésorrendben, csoportokra bontva hívják ki a szavazásra jogosultakat, így könnyebb a regisztráció. Sándor Elek, a közgyűlés levezető elnöke bejelentette, hogy a Bienerth Gusztáv nevével ellátott szavazólapon csak egy rubrika van, így akik igennel kívánnak szavazni, ikszeljenek, akik nemmel, azok ne.

14.20Megszületett az eredmény: a három jelölt közül egyedül Bienerth Gusztáv került fel a jelölőlistára. A szavazószámláló-bizottság tájékoztatása szerint a délelőtt regisztrált 148 küldött közül 147 vette fel a titkos szavazólapot, közülük 143-an dobták bele az urnákba a szavazatukat. Az 50 százalék plusz egy szavazat 72 volt. Az érvénytelen szavazatok száma 15 lett. Hornyák Viktorra 41, Tóth Istvánra 44, Bienerth Gusztávra 128 szavazat érkezett, így csak utóbbi tudta átlépni a küszöböt, lépte át a több mint ötven százalékos támogatást.

13.45 Hosszú Katinka és edző/férje, Shane Tusup is leadta a szavazatát.

13.25 Javában tart a titkos szavazás.



13.11 A küldöttek megszavazták, hogy titkos szavazáson döntenek. Először arról szavaznak, hogy a három jelölt közül melyikük kerüljön fel a jelölőlistára. Technikai szünet következik.

13.06 Hornyák Viktor kérdezett a beszédével végző Tóth Istvántól. Egyik jelölt a másiktól…

12.57 Tóth Istvánt kérték fel, hogy tartsa meg programbeszédét. Legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy legyen nyugalmi állapot a szövetségben. Mert most zűrzavar tapasztalható, de még nincs káosz. Elmondta: hiába a jó ötlet és van rá meg az anyagi fedezet, ha a kivitelezés nem jó, akkor kidobott pénz. Az úszásoktatásról viszont nem a legjobbakat mondta, ígérte, nagyon megnéznék: ki oktathat gyerekeket.

12.46 Hornyák Viktor kapott szót, mint újabb elnökjelölt. Először is megköszönte Gyárfás Tamásnak, hogy volt bátorsága meghozni ezt a döntést, és teret engedni a változásoknak. A folytatásban annyit mondott: programja, céljai kilencven százalékban megegyeznek Bienerth Gusztávéval. „Aszfalton nem tudunk úszni”, mondta, célozva az utánpótlás helyzetére és a vízilabdázók viszonyára, kiemelve a kevés vízfelületet.

12.44 További kérdések érkeztek az utánpótlás támogatásáról, illetve a TAO-pénzekről, mert az utóbbi támogatásban részesülő vízilabdások ebből származó lépéselőnye egyelőre behozhatatlannak tűnik a sportágban élők számára.

12.41 Verrasztó Zoltán tett fel kérdést Bienerth Gusztávnak, aki annyit felelt: a munka azonnal elkezdődik. Amennyiben őt választják meg, a közgyűlés után 15 perccel máris leül tárgyalni az elnökséggel a hogyan továbbról, illetve a legsürgősebb, legégetőbb kérdésekről.

12.29 Elsőként az ábécésorrendben elöl lévő Bienerth Gusztáv kapott szót. Bemutatkozásakor elmondta: az elmúlt hetekben a küldöttek közül több mint százzal találkozott, így részletesen ismertette programját, terveit. Hangsúlyozta, hogy összetartás, együttműködés nélkül nem lehet eredményeket elérni, a versenyzők által megfogalmazott kritikákkal pedig egyetértett. Kiemelte: nem része a sportág belső vitáinak, konfliktusainak. A szakmai kérdéseket és a menedzsmentet külön választaná, de egyensúlyba tartaná őket. A bizottságok munkáját újraértelmezné, világos és tervezhető támogatási rendszert ígért. Sportolókat támogató szövetséget szeretne, amelynek gazdasági működését átláthatóvá tenné. Gyárfás Tamásról és Hosszú Katinkáról külön is szót ejtett. Előbbi esetében elmondta, hogy érdemei elvitathatatlanok abban, hogy vb-t rendezhetünk. Utóbbinak pedig eredményeit, eltökéltségét dicsérte.

12.28 A jelölőbizottság vezetőjének tájékoztatása szerint három érvényes jelölés érkezett.

12.21 Az elnökjelöltek 8, a mellettük vagy ellenük felszólalók, illetve számukra kérdéseket feltevők 2 perces hozzászólási lehetőséget kaptak.

12.12 Hargitay András szövetségi kapitány azt javasolta, hogy Gyárfás Tamást tiszteletbeli elnöknek válasszák meg. Erről végül a következő közgyűlésen döntenek majd.

12.07 Gyárfás Tamás is szólhatott a közgyűlés résztvevőihez. Beszéde elején elmondta: bárkinek is adja át a stafétát a sportág élén, irigyelni fogja. Ezt követően dicsérte a hazai úszótársadalom elmúlt bő két évtizedét. A sportvezető elmondta: utódjának nem kell nagy fordulatot hozni, viszont nyugalmat kell biztosítani a mostani viharos állapotok helyett. Lemondásához annyit fűzött: abban semmilyen kényszer, paktum nem volt, csupán arról volt szó, hogy a legjobb törekvéseivel ellentétben sem tudott szót érteni a sportág jelenlegi legjobbjával. De ő most, a történtek ismeretében is ugyanígy tenne, sőt, talán előbb ütközne.

12.01 Először Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kapott szót. Örömmel vette a megjelentek nagy létszámát, majd méltatta a távozó elnök, Gyárfás Tamás 23 éves munkásságát és eredményeit. Felhívta a figyelmet, hogy a magyar úszásnak fontos Gyárfás Tamás pozíciója a nemzetközi úszóéletben. Biztosította a jelenlévőket, hogy a kormány a jövőben is kiemelten támogatja az úszást. A leendő elnöknek kitartást kívánt a munkához, a sportágnak meg sok sikert.

12.00 Egyetlen napirendi pont maradt: az elnök megválasztása. Szabó Tünde és Gyárfás Tamás jelezte, hogy szólni kíván.

11.55 Hornyák Viktor elnökjelölt kérte a napirendi pontok kiegészítését. Az elnökség a közgyűlés előtte megtárgyalta a kérést, és nem támogatta. Végül a közgyűlés szavazott a pontokról, hogy azok napirendre kerüljenek-e vagy sem.

11.38 Határozatképes a közgyűlés: 148 küldött regisztrálta be magát. Technikai jellegű formaságokkal indult az érdemi munka.

11.32 Csurka Gergely, a szövetség sajtófőnöke megnyitotta a közgyűlést, elsőként Gyárfás Tamás kapott szót.

11.30 Az ígért pár percből fél óra lett. De már tényleg közel a kezdés, a terem elméletben megtelt.

11.17 Megérkezett a terembe Hosszú Katinka is.

11.13 Néhány perc a kezdésig.

11.11 Még tart a regisztráció, de hamarosan befejeződik. A közgyűlés a megjelentek létszáma alapján határozatképes.

11.05 Bienerth Gusztáv és Gyárfás Tamás egyeztet még a kezdés előtt.

11.00 Még nem foglalták el a helyüket a küldöttek, több csoportban párosával, hármasával beszélnek a főteremben..



10.53 Megjöttek az elnökjelöltek.

10.45 Úgy tudjuk, hogy az elnökválasztás favoritjának tekinthető Bienerth Gusztávnak nem a másik két – vagy egy – rivális igazából az ellenfele, hanem azért kell megküzdenie, hogy a szavazás érvényes legyen. Állítólag a korábbi elnökkel szimpatizálók azt szeretnék elérni, hogy a mai, rendkívüli tisztújító közgyűlésen ne válasszanak új vezetőt. Az álláspontjuk esetleg megváltozhatott azt követően, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel konzultált Gyárfás Tamással.

10.43 A Nemzeti Sport információja szerint az egyik jelölt, Tóth István visszaléphet, méghozzá Bienerth Gusztáv javára.

10.40 Megérkezett Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, méghozzá a távozó elnök, Gyárfás Tamással együtt. A Nemzeti Sport úgy tudja, hogy a tisztújító közgyűlésen valószínűleg mindketten felszólalnak.

10.25 A várakozásoknak megfelelően sokan jöttek el, már a szövetségi kapitány, Hargitay András is megérkezett. Természetesen világbajnokunk, Cseh László sem hiányozhat az eseményről.

KORÁBBAN

Merülés Búvár Kunddal – Ballai Attila jegyzete

Új korszak hajnalán – így jutottunk el a tisztújításig

130 tagszervezet, 199 küldött – ők jogosultak a szavazásra

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik