Rp. úszó Eb: Hosszú Katinka a 200 vegyest is megnyerte

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.07. 18:38
null
Hosszú Katinka a 63. aranyérmét nyerte Eb-n, vb-n és olimpián összesen (Fotó: MTI)
A glasgow-i rövid pályás úszó Európa-bajnokságon Hosszú Katinka 200 méter vegyesen aranyérmet szerzett, Jakabos Zsuzsanna a 4. helyen zárt. Szabó Szebasztián remek napot tudhat maga mögött – előbb bejutott az 50 pillangó döntőjébe, majd a fináléban ezüstérmet szerzett.

 

Szabó Szebasztián a hatos pályáról rajtolt a férfi 50 méteres pillangóúszás elődöntőjében. Remekül rajtolt, s ez kitartott egészen a verseny végéig – 22.47-es idejével a 3. helyen zárt, és bejutott a döntőbe. A fináléban is nagyszerűen úszott Szabó, aki ismét parádésan kapta el a rajtot. Óriásit küzdött a 23 éves sportoló, és nagy csatában végül a 2. helyet csípte el Oleg Kosztyin mögött.

„A száz után csalódott voltam, nem is tudtam, mire fogjam a dolgot, betegségre, vagy hogy nem tudtam úgy odaállni. Szerencsére úszásról úszásra jobban ment a dolog, délelőtt még csak a továbbjutás volt a lényeg és így estére rendben lett minden” – nyilatkozta az MTI-nek Szabó, aki a világkupa-sorozatban többször is jobb időket ment.

„Az idővel nem vagyok elégedett, ugyanis két héttel ezelőtt Londonban 22.13-at úsztam, aminél alapvetően most szerettünk volna jobbat. Ha minden rendben lett volna velem, akkor csalódott lennék, hiszen az aranyért jöttem, de a körülmények tükrében örülök annak, hogy tudtam hozni egy érmet.”

Németh Nándor a 100 méteres gyors elődöntőjében a hetes pályán állt rajtkőre, s jól kapta el a startot. A hazaiak nagy kedvencével, Duncan Scott-tal együtt fordult az első szakasz után, ám végül 46.91-es időt úszott, ezzel 9. lett, így nem került döntőbe.

Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna egymás mellől rajtoltak a 2. és a 3. pályán 200 méter vegyesen. Az első fordulásig Hosszú Katinka 0.24 százados előnyre tett szert a mezőnnyel szemben, s a győzelme ezután sem forgott veszélyben, 2:04.86-tal simán nyert, míg Jakabos 2:07.62-es idővel a negyedik lett. Összesen 93 éremnél tart Hosszú Katinka, 25-ös medencében pedig ez volt az 53. medáliája és a 37. aranyérme.

A verseny után Hosszú Katinka az MTI-nek nyilatkozott, s elárulta, az aranyérem ellenére egyáltalán nem volt megelégedve teljesítményével.

„Egyáltalán nem úgy sikerült, ahogyan elterveztem. Nem örülök az időmnek, ez egyáltalán nem volt összeszedett úszás. Ennek ellenére mindig is az volt a célom, hogy ha nem is voltam jó a versenyen, a helyezés megfelelő legyen" – mondta Hosszú Katinka.

NŐI 100 MÉTER MELL
1. Arianna Carraro (Olaszország) 1:04.51
2. Arianna Castiglioni (Olaszország) 1:05.01
3. Jenna Laukkanen (Finnország) 1:05.12

NŐI 200 MÉTER VEGYES
1. Hosszú Katinka 2:04.68

2. Maria Ugolkova (Svájc) 2:06.59
3. Siobhan-Marie O'Connor (Nagy-Britannia) 2:06.74
4. Jakabos Zsuzsanna 2:07.62

NŐI 200 MÉTER GYORS
1. Freya Anderson (Nagy-Britannia) 1:52.77
2. Federica Pellegrini (Olaszország) 1:52.88
3. Femke Heemskerk (Hollandia) 1:53.35

FÉRFI 100 MÉTER MELL
1. Arno Kamminga (Hollandia) 56.06
2. Ilja Simanovics (Fehéroroszország) 56.42
3. Fabio Scozzoli (Olaszország) 56.55

FÉRFI 50 MÉTER PILLANGÓ
1. Oleg Kosztyin (Oroszország) 22.23
2. Szabó Szebasztián 22.35
3. Ümitcan Güres (Törökország) 22.38

NŐI 50 MÉTER HÁT
1. Kira Toussaint (Hollandia) 25.84
2. Beryl Gastaldello (Franciaország) 26.03
3. Alicja Tchorz (Lengyelország) 26.16

4x50 MIX GYORSVÁLTÓ
1. Oroszország 1:28.31
2. Nagy-Britannia 1:28.64
3. Franciaország 1:28.86

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik