I. M. 2020.03.16 10:48 Frissítve: 2020.03.16 13:08

Koronavírus: a március végi úszó ob-t is elhalasztották

A Magyar Úszószövetség hivatalos oldalán közölte, hogy elnökségének döntése értelmében elhalasztották a március végére tervezett országos bajnokságot a járványügyi helyzetre való tekintettel. Az új időpontot később jelölik ki.

 

A csapathirdetés dátuma ugyanakkor változatlan: március 28-án Sós Csaba szövetségi kapitány véglegesíti azok névsorát, akik az egyes számokban az olimpia rajtjáig védettséget élveznek. Ugyanakkor Wladár Sándor elnök jelezte: sokkal fontosabb, hogy a válogatottak megfelelő edzéslehetőséghez jussanak – áll a MÚSZ szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében, melyet alább tartalmi változtatás nélkül idézünk.

Vasárnap tanácskozott a MÚSZ edzőbizottsága, az ülésen részt vett Wladár Sándor elnök, valamint Prof. Dr. Merkely Béla, a Semmelweiss Egyetem rektora, aki áttekintést adott a járványhelyzetről, a várható fejleményekről, illetve a rendkívüli kockázatokról, amelyek egy esetleges úszóverseny megtartásával járnának. Mindent figyelembe véve az edzők egyhangúlag azt ajánlották az elnökségnek, hogy az országos bajnokságot el kell halasztani, amit a MÚSZ vezérkara elektronikus szavazás útján szintén egyhangúlag támogatott. Ugyanakkor elfogadták Sós Csaba szövetségi kapitány álláspontját, hogy március 28-án kihirdeti a védettséget élvező versenyzők névsorát (az egyes számokban a magyar rangsorban első és – ha van – második helyezett, A-szintet teljesített úszó garantált tokiói indulónak számít innentől).

„Végigvettünk minden eshetőséget, még egy esetleges szűkített létszámmal rendezett olimpiai válogató lehetőségét is, hiszen pontosan tudjuk, milyen óriási munkát végeztek az úszóink az edzőtáborokban, elvégre egy igazi szent cél lebeg a szemük előtt, és mi ezt a lehető legteljesebb mértékben tiszteletben akartuk tartani – mondta a döntés kapcsán Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke. – Jelen helyzetben azonban épp az úszók miatt nem vállalhattunk fel semmiféle kockázatot, hiszen ha az olimpiai kvalifikáció ürügyén kerül be a koronavírus a versenyre, akkor egy esetleges több hetes karantén az egész válogatott komplett olimpiai felkészülését tette volna tönkre, alighanem véglegesen.”

Az elnök jelezte, az úszó ob halasztásának ügyénél is fontosabb, hogy a válogatottak megfelelően folytathassák edzéseiket – miközben egyre több uszodát zárnak be. „Megértjük a döntéshozók reakcióját, de úgy gondolom, jól szervezett módon a felnőtt és az utánpótlás-válogatott tagjainak edzéseit mindenképp biztosítanunk kell – közölte Wladár Sándor. – A MÚSZ-ban azon dolgozunk, hogy négy-öt helyen mostantól központi edzőtáborban készüljenek a legjobbak, azzal a rendkívül szigorú megkötéssel, hogy az uszodán és a szálláshelyükön kívül sehová nem mehetnek, melynek megsértése fegyelmi vétségnek minősül.”

Az elnök magyarázatként hozzátette, hogy még a vírus által leginkább sújtott Olaszországban is lehetőséget biztosítanak a válogatottak számára, hogy naponta kétszer edzhessenek. „Sajnos, ebben a sportágban nem működik az otthoni készülés, az egyéni edzésterv, a vizes edzések elengedhetetlenek, ezt készítjük elő, mert egyelőre a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyértelművé tette, hogy az eredeti időpontban lesz az olimpia, és amíg ez nem változik, versenyzőinknek gőzerővel kell folytatniuk a felkészülésüket.” 

 

2020.11.22 22:40:53

Úszás KOVÁCS ERIKA

NS-VÉLEMÉNY. A nemzeti színekben szerzett dicsőség felülír mindent.

2020.10.25 20:44:14

Úszás MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Nagy József nem sorolható a klasszikus szakemberek közé, rendre kis cédulákkal érkezik az uszodába, rajta az aznapi munka vázlata. Az ő mutatványa, hogy két lábbal áll a földön. Újratöltve.

2020.10.17 22:31:09

Úszás KOVÁCS ERIKA

NS-VÉLEMÉNY. A sikerek felelősséggel is járnak.

2020.10.17 17:16:45

Úszás LIPICZKY ÁGNES

„Ritkán vagyok beteg, lehet, hogy azért is érintett ennyire rosszul.”

2020.10.14 00:10:47

Úszás KOVÁCS ERIKA, LIPICZKY ÁGNES

Magyarország úszásban és cselgáncsban is rangos versenynek ad otthont.