Nyílt vízi úszó-vk: 8. és 18. hely – kétszer

A szemüvege leesett (beleakadt az előtte haladó lábába…), így megállt, s visszatette, ezalatt nemcsak ütemet vesztett, el is úsztak mellette többen, így hiába haladt az élbolyban öt körön keresztül s vezetett többször is Rasovszky Kristóf, a nyolcadik helyen csapott a célba a nyílt vízi úszók világkupa-sorozatának harmadik állomásán, a szardíniai Golfo Aranciban 10 kilométeren.
„Kicsit sajnálom a végét, de meg kellett állnom megigazítani a szemüvegemet, hogy lássam, merre fogok úszni az utolsó ezerkétszáz méteren. Pozícióban nem jelentett nagy visszaesést, ám a ritmusomból sokat veszítettem, ennek ellenére azt mondom, messze ez volt eddig a legjobb versenyem az idén, simán ott lehettem volna a végén az éremért folyó csatában” – nyilatkozta Rasovszky Kristóf.
Betlehem Dávid napok óta megfázásos betegséggel küzd (és kis túlzással gyógyszereken él…), ennek ellenére leúszta a tíz kilométert, mi több, akadt olyan időszaka a viadalnak, amikor vezette a mezőny – 18. helyen érkezett a célba.
„A betegségem miatt hiányzott az a kicsi plusz… Van ez így, menni kell tovább. Örülök, hogy ezt is megéltem, biztos lesz még olyan, hogy rosszul leszek a verseny előtt, s így kell odaállnom a rajthoz” – mondta Betlehem Dávid.
A férfiaknál az egy héttel ezelőtt az ibizai vk-viadalon Betlehem mögött ezüstérmes francia Sacha Velly győzött.
A férfiak még normál dresszben úszhatták le a tíz kilométert pénteken, ám mire kijöttek a vízből, annak hőmérséklete sokat hűlt, így a nők már csak neoprén ruhában rajtolhattak. Az ausztrál Moesha Johnson egyből kilőtt, az első két állomás után a harmadikat is megnyerte – a két magyar közül Fábián Bettina a nyolcadik, Mihályvári-Farkas Viktória a 18. helyen végzett, utóbbi nyilatkozott is a 10 kilométer végén:
„Neoprénben úszni mindig különleges, ráadásul elég nagy volt a mezőny, sokan leginkább csak a verekedéssel foglalkoztak, én meg nagyon elfáradtam abban, hogy folyamatosan ütnek és lenyomnak a víz alá. De akármilyen nehéz verseny is volt, tanulni lehet belőle, mert a végén voltak rossz döntéseim, ezeket legközelebb már ki tudom javítani, ha hasonló szituáció adódik.”
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS
VILÁGKUPA-SOROZAT, 3. ÁLLOMÁS, GOLFO ARANCI
10 km
Férfiak: 1. Sacha Velly (francia) 1:49:07.50, …8. Rasovszky Kristóf 1:49:18.10, …18. Betlehem Dávid 1:49:32.10
Nők: 1. Moesha Johnson (ausztrál) 1:54:12.10, …8. Fábián Bettina 1:54:50.40, …18. Mihályvári-Farkas Viktória 1:56:26.60

Úszás: nyílt vízi ifisikerek Ibizán

Betlehem Dávid duplázott Ibizán






