Nyílt vízi úszó Európa-bajnokság: egy fővel csökkent a magyar csapat létszáma

Vágólapra másolva!
2025.05.23. 18:19
null
Szimcsák Mira (jobbról a második) kiesett a nyílt vízi keretből (Fotó: Magyar Úszószövetség)
A korábban tervezett hét helyett hat magyar versenyző vesz részt a jövő szerdán kezdődő horvátországi nyílt vízi úszó Európa-bajnokságon.

Gellért Gábor szövetségi kapitány az M4 Sporton, a Nemzeti Sporthíradóban többek között arról számolt be pénteken, hogy Szimcsák Mirának régebb óta húzódó betegsége miatt le kellett mondania az Eb-szereplést, mert nem tudott megfelelő edzésmunkát végezni. A többiek, akiknek gondja volt az elmúlt időszakban, rendben lesznek a kapitány szerint.

A medencés ob után az olimpiai bronzérmes Betlehem Dávid a combjára, csípőjére panaszkodott, a párizsi ötödik helyezett Fábián Bettina pedig betegség miatt korábban egy hetet hagyott ki. „Dávid folyamatos kezeléseket kapott, tudta folytatni az edzésmunkát, Betti pedig teljesen egészséges, készül az Eb-re” – mondta a kapitány. Gellért Gábor beszélt arról is, hogy Szimcsák Mira kiválásával női öt kilométeren csak két magyar induló lesz, a több egyéni számban viszont három, és mindenki indul majd az új, kieséses sprintszámban.

Az Eb-n erős mezőnyök várhatók. Ezzel kapcsolatban a szakember kiemelte, hogy ismét minden évben lesznek kontinensbajnokságok – ez 2012 óta nem így volt –, ezek sok nemzet versenyzői számára lehetőséget biztosítanak arra, hogy a következő évi válogatottságot kiharcolják. A magyaroknak például védettséget jelent, ha az Eb-n az első hat között végeznek, akárcsak az, ha világbajnokságon az 1–8-ba kerülnek.

A nőknél egyébként vb-válogató a 10 km-es viadal: Mihályvári-Farkas Viktória és Juhász Janka között fog eldőlni, hogy melyikük indulhat majd Szingapúrban ezen a távon Fábián Bettina mellett. A kieséses számban pedig mindkét nemben a két jobb helyezést elérő versenyezhet majd a világbajnokságon. Gellért Gábor bízik benne, hogy a csapat tud majd dobogós helyezést, helyezéseket szerezni az Eb-n.

Van négy versenyszám, elég nehezen tudom elképzelni, hogy bármelyik versenyzőnk a négy számból valamelyikben ne nyerjen érmet” – mondta. Az egyik festői adriai szigeten, Stari Gradnál sorra kerülő kontinensviadalt a jövő héten szerdától szombatig rendezik meg. 

Az M4 Sport minden futamot élőben közvetít majd. Az Eb-n szereplő magyar csapat: 
férfiak: 
Rasovszky Kristóf (5 km, 10 km, kieséses sprintverseny, csapat) 
Betlehem Dávid (5 km, 10 km, kieséses sprintverseny, csapat) 
Kovács-Seres Hunor (5 km, 10 km, kieséses sprintverseny) 
nők: 
Fábián Bettina (5 km, 10 km, kieséses sprintverseny, csapat) 
Mihályvári-Farkas Viktória (5 km, 10 km, kieséses sprintverseny, csapat) 
Juhász Janka (10 km, kieséses sprintverseny)

 

Legfrissebb hírek

Úszás: Kós Hubert a westmonti vk-n országos csúccsal nyerte a 100 hátat

Úszás
6 órája

Úszás: két magyar győzelem és két világcsúcs a westmonti vk-viadalon

Úszás
Tegnap, 7:25

Úszás: a GYÚSE az utánpótlás egyik legeredményesebbje

Utánpótlássport
2025.10.18. 09:02

Úszás: Kós Hubert tovább javította a magyar csúcsot 100 vegyesen

Úszás
2025.10.18. 07:10

Kós Hubert bemutatta, hogyan kell tökéletes technikával úszni – videó

Úszás
2025.10.16. 16:05

Huszonöt évesen visszavonul a négyszeres olimpiai bajnok úszó

Úszás
2025.10.16. 09:33

Úszás: középpontban a budapesti ifi Eb-vel alakul a honi versenynaptár

Utánpótlássport
2025.10.15. 14:51

Gellért Gábor: Betlehem Dávid nagyon éretten versenyez, a következő három-négy évben a csúcson lesz

Úszás
2025.10.12. 20:09
Ezek is érdekelhetik