A pillanat – Kovács Erika jegyzete

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2025.01.15. 23:37

MÉG CSAK 15 ÉVES volt Hosszú Katinka, amikor élete első olimpiájára, Athénba utazhatott – amikor a pályafutásáról beszélgettem vele az élményeiről, arról a 2004-es játékokról két emléket idézett fel. Az egyik az volt, hogy fogadott Jakabos Zsuzsannával, aki úgy vélte, barátnője is ott lesz Athénban, míg Katinka nem így hitte. A tét a vesztes haja volt, vagyis akinek nem jött be a tippje, annak rövidre kellett vágatnia a haját. A fogadásról annyit, hogy Jakabost sohasem láttuk rövid hajjal…

Hosszú ott volt Athénban, s beszámolt még másról is, például erről: „Azon az olimpián két úszótól is kértem és kaptam autogramot, Ian Thorpe-tól és Michael Phelpstől.”

És Hosszú Katinka ott volt hétfőn az Operában is, ahol az év férfi sportolójának adhatott át díjat – Ian Thorpe-pal együtt!

Nem kell ahhoz túlzottan érzékeny lelkület, hogy mindez eljusson a lelkekig, azt viszont készséggel elismerem, hogy azoknak, akik imádják ezt a sportágat, akik kicsit is jártasak az úszás világában, ismerik a szereplőit, azoknak még meghatóbb volt a pillanat: egy ötszörös és egy háromszoros olimpiai bajnok úszó köszöntötte Párizs bajnokát. Hogy Kós Hubert esetében is tovább számolhatunk egynél a jövőben, szinte bi…

Inkább ne írjuk le, hogy így lesz, még ha ezt is gondoljuk, helyette maradjunk a pillanatnál: három generáció klasszisa állt a budapesti Operaház színpadán, s bár a választás (nem feltétlenül ez a kategória) szokás szerint hozott vitákat, egymásnak feszüléseket, sértettséget is az öröm és boldogság mellett, abban egyetért talán mindenki, hogy az úszás egyike azon egyéni sportágaknak, amelyeket a világ szinte minden országában űznek, ennek megfelelően hatalmas a verseny, s ebben az összevetésben ez a kis ország, amelyet úgy hívnak, Magyarország, immár évtizedek óta helytáll – mit helytáll, ott van a legjobbak között.

Ritkán fordul elő, hogy ugyanazon sportág képviselői álljanak a választás képzeletbeli dobogójának mindhárom fokán, a párizsi eredmények viszont ezúttal ezt hozták, az úszás, még inkább a magyar úszósport tiszteletére pedig hazánkba érkezett egy legenda, a kétezres évek nagy bajnoka, Ian Thorpe: tudta, tudja, kik vagyunk, látja, mit tudunk.

Mi meg örömmel hallgatjuk minden szavát és gondolatát – azon pedig csak mosolygunk, hogy nem emlékszik a 2004-es Hosszú Katinkára. De mert követi az úszást visszavonulása óta, a későbbi Katinkára már igen, ahogy van véleménye Kós Hubertről (csupa szép mondat!) és persze a világ úszósportjáról is.

Nekünk a honi sportágról van határozott és nagyon szép – ezt Ian Thorpe budapesti látogatása és az a pillanat ott, az Operaház színpadán még inkább megerősítette.

Úszás
2025.01.16. 08:23

Ian Thorpe: Ha film készülne rólam, azt hinnék, kitalált történet

Az ötszörös olimpiai és tizenegyszeres világbajnok legenda Kós Hubert technikáját (is) dicséri.

 

Legfrissebb hírek

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:37

Lökéshullámok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 23:44

Úszás: Kós Hubert a westmonti vk-n országos csúccsal nyerte a 100 hátat

Úszás
2025.10.20. 06:51

Gödörben a Liverpool – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.19. 23:57

Dugó a pezsgősüvegben – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:25

Úszás: két magyar győzelem és két világcsúcs a westmonti vk-viadalon

Úszás
2025.10.19. 07:25

Úszás: Kós Hubert tovább javította a magyar csúcsot 100 vegyesen

Úszás
2025.10.18. 07:10

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35
Ezek is érdekelhetik