Hosszú Katinka: Első versenynek nem volt rossz, de még kell munkát beletenni

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.04.09. 18:12
Hosszú Katinka élvezte az úszást, de mint mondta, van még min dolgoznia (Fotó: Árvai Károly)
Bár Hosszú Katinka az országos bajnokság döntőjében javított az előfutamban úszott idején, elmaradt az olimpiai A-szinttől 200 vegyesen. Olimpiai bajnokunk úgy véli, első úszásnak ez nem volt rossz, de azt is látja, hogy van még min dolgoznia.

„Ez egy új kezdet, teljesen máshonnan indultam idén nyáron, hiszen augusztusban nem versenyen voltam, hanem megérkezett Kamília. Első versenynek nem volt rossz, de a végén azért látszott, hogy kell még ebbe munkát beletenni. Néhány hónapja tudtam csak elkezdeni edzeni, ez az első lépés, remélem, hogy lesz elég időm, hogy eljussak az A-szintig” – mondta Hosszú Katinka a 200 vegyes futama után, amelyben 2:15.50-es időt úszott. 

Videónkban arról is beszél, hogy melyik számban látja reálisnak az olimpiai A-szint elérést, illetve arról is beszél, hogy bár élvezte az úszást, ezt mentálisan egészen másképp éli meg úgy, hogy a kislánya is itt van az uszodában.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik