Virth Balázs csendet kér – Milák Kristóf nyugodtan szeretne edzeni

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2024.03.20. 20:16
Milák Kristóf és Virth Balázs (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Második hete edzőtáborozik Tenerifén Virth Balázs csoportja – köztük Milák Kristóf is, és persze mindenkit az érdekel, hogyan halad az olimpiai bajnok úszó felkészülése.

 

Rendben volt minden egy évvel ezelőtt, Virth Balázs edző a csapatával gőzerővel készült az áprilisi kaposvári országos bajnokságra, ahol aztán Milák Kristóf 100 és 200 pillangón megúszta az olimpiai A-szintet, s még az ob legvégén sem utalt semmi arra, ami aztán következett, hiszen világklasszisunk lázasan tervezgetett. 

Hogy mi történt a kaposvári versenyt követően, azóta sem tudjuk, az viszont tény, hogy tulajdonképpen azóta íródik a Milák-sztori, azt meg tudjuk, hogy mindez a medencén kívül játszódik… 

Nem is részleteznénk újra az elmúlt hónapok történéseit, mert a legfontosabb az, hogy Milák újra edzésben van – a tenerifei edzőtáborba elutazott társaival, így Kapás Boglárkával, Márton Richárddal, Zombori Gáborral és Telegdy Ádámmal, azt pedig már Milák színre lépése óta tudjuk, mert a körülötte lévők számtalanszor elmondták, ő a legjobban akkor dolgozik, ha nincs semmiféle zavaró tényező, ha csak az edzésekre figyelhet. 

Lehetőleg távol Budapesttől. 

Az is egyértelmű, hogy ebben a helyzetben egy összeszedett Virth Balázsra is szükség van, hiszen az edzőnek kiemelt a szerepe a felkészülésben, kiváltképp egy ilyen felkészülésben, ám úgy nehéz koncentrálni, ha folyamatos az érdeklődés. Persze, érthető a sportot szeretők és az újságírók kíváncsisága is, ám a jövőt (Párizst…?) illetően mégiscsak az a legfontosabb, hogy a Virth, Milák duó tényleg csak a munkára figyelhessen. 

Ezért, és csak ezért Virth Balázs kizárólag a Nemzeti Sportnak nyilatkozott: 

„Öt hét telt el azóta, hogy a dohai világbajnokságról hazatérve találkoztam Kristóffal. Ő elmondta, hogy csendben, nyugodtan szeretne edzeni, és én ezt a kívánságát tiszteletben tartom. Éppen ezért kérem mindenkitől, hogy tartsa tiszteletben Kristóf kérését. Úgy érzem, mindenki, aki szeretné őt újra versenyezni látni, azzal tehet a legtöbbet, ha a találgatások helyett tényleg hagyja őt csendben készülni.”

Úszás
2024.03.09. 15:05

Úszás: Milák Kristóf is elutazott a tenerifei edzőtáborba

Olimpiai bajnok klasszisunk szombaton megjelent a Liszt Ferenc repülőtéren, és a Virth-csapattal elindult Tenerifére.

 

 

Legfrissebb hírek

Kós Hubert: Örökké hálás leszek Milák Kristófnak

Úszás
2026.09.01. 09:22

A mi Ronaldónk és Messink – Csurka Gergely publicisztikája

Úszás
2026.08.26. 23:57

Márton Richárd: Ne vakargassa a fejét az edzőm!

Úszás
2026.08.19. 11:47

Milák Kristóf negyedik lett 50 méter gyorsúszásban az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
2026.08.16. 18:36

Márton Richárd ezüstérmes lett 200 méter pillangón az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
2026.08.15. 20:39

Vizes Eb: Milák, Kós és Kertész is továbbjutott – videók

Úszás
2026.08.15. 11:30

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
2026.08.14. 15:42

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2026.08.14. 00:15