Úszás: Milák Kristóf is elutazott a tenerifei edzőtáborba

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2024.03.09. 15:05
Milák Kristóf is tagja a Tenerifén készülő csapatnak (Fotó: Árvai Károly, archív)
Az év második edzőtáborába utazott a Virth-csapat, köztük Milák Kristóf is: az úszók három héten keresztül Tenerifén készülnek.

 

Január közepén kapott szárnyra a hír, hogy Milák Kristóf megjelent a Duna Arénában, azóta ismét csend honol az olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszis körül – leszámítva persze a múlt héten a Visa által kiadott közleményt. 

Milák első magyarként csatlakozott a párizsi olimpia és paralimpia hivatalos fizetéstechnológiai partnere, a Visa csapatához, s a társaságnak ennek kapcsán nyilatkozott a világcsúcstartó: „Óriási megtiszteltetés nekem, hogy első magyarként csatlakozhatok a Team Visa kiváló sportolókból álló csapatához. Az előző időszak hosszabb pihenőjére testileg és mentálisan egyaránt szükségem volt. A Visa támogatása sokat jelentett számomra az elmúlt hónapokban, hiszen a nehézségek ellenére is mellettem álltak és bíztak bennem. Remélem, hogy újra motiválni tudom majd az embereket, egyúttal pedig sikerül tudatosítanom bennük azt is, hogy a versenyzésben szünetet tartani nem hátralépés, hanem a siker egyik része lehet.” 

Bár Milák Kristóf januári színre lépése óta sem váltott, vagyis nem lépett be a szorgalmas diákok sorába, szombaton megjelent a Liszt Ferenc repülőtéren, és társaival együtt elrepült Tenerifére, ahol három hétig készülnek Virth Balázs tanítványai (is) – az edzőtábor után másfél héttel a Duna Arénában kerül sor a magyar bajnokságra.

Hogy Milák rajtkőre lép-e az ob-n, egyelőre nem tudjuk. 


 

 

Legfrissebb hírek

Kós Hubert: Örökké hálás leszek Milák Kristófnak

Úszás
2026.09.01. 09:22

A mi Ronaldónk és Messink – Csurka Gergely publicisztikája

Úszás
2026.08.26. 23:57

Milák Kristóf negyedik lett 50 méter gyorsúszásban az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
2026.08.16. 18:36

Márton Richárd ezüstérmes lett 200 méter pillangón az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
2026.08.15. 20:39

Vizes Eb: Milák, Kós és Kertész is továbbjutott – videók

Úszás
2026.08.15. 11:30

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
2026.08.14. 15:42

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2026.08.14. 00:15

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
2026.08.13. 23:57