Sportrádió: „A napokban a vizes edzéseket is elkezdi” – a Honvéd elnöke Milákról

D. S. B.D. S. B.
2024.01.04. 11:03
null
Gergely István szerint Milák Kristóf napokon belül elkezdi a vizes edzéseket (Fotó: Árvai Károly)
A Sportrádió Sportreggel című műsorának volt a vendége Gergely István, a Budapesti Honvéd SE ügyvezető elnöke, aki elmondta: olimpiai bajnok úszónk, Milák Kristóf szárazföldön már edz, a napokban pedig valószínűleg a vizes edzéseket is elkezdi.

 

Mint ismert, Milák Kristóf legutóbb a 2023 márciusában rendezett felnőtt országos bajnokságon állt rajtkőre, egy hónappal a nyári, fukuokai világbajnokság előtt bejelentette, hogy sem fizikálisan, sem mentálisan nincs olyan állapotban, hogy a világ legjobbjai között legyen.

Milák edzőjétől, Virth Balázstól szeptemberig pihenőt kapott, ám ezt követően sem tért vissza, s kihagyta az októberi, budapesti világkupaviadalt, majd Sós Csaba szövetségi kapitány előbb arról beszélt, hogy nem tudja elérni az olimpiai bajnok pillangóúszót, ezt követően pedig arról, hogy Milák katasztrofális állapotban lehet .

Sós már az új évben pedig úgy fogalmazott: a lényeg, hogy kezdjen el úszni, utána lehet bármiről beszélgetni.

Milák egyébként még az óévben a nyilvánosság előtt is megjelent, s Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és felesége, a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Kovács Katalin készített vele közös képet.

A Sportrádió Sportreggel című műsorának csütörtöki adásában Gergely István, a Budapesti Honvéd SE ügyvezető elnöke is beszélt Milák Kristófról.

„Már edz. Vízben még nem volt, de szárazföldi edzéseket tart, gyógytornára jár. A napokban a vizes edzéseket is valószínűleg elkezdi” – húzta alá Gergely István, aki szerint minden körülmény adott ahhoz, hogy Milák ott legyen a párizsi olimpián.

„De ez az ő sorsa, az ő döntése, az ő vállalása” – tette hozzá a BHSE ügyvezető elnöke, kitérve arra is, hogy Milák riválisai minden bizonnyal felbátorodnak és önbizalommal állnak rajtkőre vele szemben, de ezen a magyar úszó is felül tud emelkedni.

„Nem értem, hogy ha valaki 23 éves, ilyen tehetséggel van megáldva, és még nagyon sok érem van a tarsolyában, akkor miért nem tesz érte” – jegyezte meg Gergely István, aki szerint sokan küzdenek az olimpiai kvótáért, de Miláknak más a siker íze.

„Talán nem annyira fogta meg őt, mint engem vagy más olimpiai bajnokokat. Ugyanakkor ezért nem hibáztathatjuk, mert ez az ő élete. Mindennek van valami következménye, hogy ebből siker vagy kudarc lesz, azt neki kell viselnie és nem másnak” – fűzte hozzá.

A BHSE ügyvezetője Milák fizetéséről is szót ejtett.

„Ki honnan tudja, hogy az a pénz, amit mi Milák Kristófra költünk, az honnan van?! Nekünk van saját tevékenységből származó bevételünk és szponzorunk, ami nem közpénz. Van közpénz is persze, amiből gazdálkodunk, és ezekkel rendre el is számolunk. Eddig egyetlen olyan hibát nem talált senki, hogy ne számoltunk volna el annak rendje és módja szerint. Tehát én nem tartok attól, hogy a Milák Kristófnak kifizetett pénzekkel bármi probléma lenne” – magyarázta.

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG!

Legfrissebb hírek

Közel került az elődöntőhöz a Falco és a száz pont fölé jutó Atomerőmű

Kosárlabda
2026.04.21. 20:26

Jackl Vivien: megvan a harmadik Eb-szint; Milák Kristóf: 100 pillangón a világ idei legjobbja

Úszás
2026.04.19. 20:19

Milák Kristóf megtörte Szabó Szebasztián nagy sorozatát

Úszás
2026.04.17. 20:16

Milák Kristóf megvédte címét 100 gyorson

Úszás
2026.04.16. 20:45

Milák Kristóf Márton és Németh mögött – egyelőre

Úszás
2026.04.15. 19:27

Úszás: Milák Kristóf visszatért az ob-n, és a 100 gyors után a 200 pillangó előfutamát is megnyerte – VIDEÓK

Úszás
2026.04.15. 11:44

Úszás: Szabó Álmos azt sem bánja, ha Milák Kristóf kikap az ob-n

Úszás
2026.04.13. 13:45

Sós Csaba: Nincsenek bérelt helyek!

Úszás
2026.04.13. 06:58
Ezek is érdekelhetik