Rp. úszó Eb: Szabó Szebasztián ezüstérmes 50 pillangón

Vágólapra másolva!
2023.12.09. 18:06
null
Szabó Szebasztián ismét a dobogón (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Szabó Szebasztián címvédőként ezüstérmet nyert 50 méter pillangón szombaton az Otopeniben zajló rövid pályás úszó Európa-bajnokságon.

A 27 éves magyar versenyző a középdöntőben óriási fölénnyel lett a legjobb, a mezőnyben egyedüliként került 22 másodpercen belülre (21.86), így a 4-es rajtkőről vághatott neki a finálénak.

A rajtot a legjobban kapta el – 58 századmásodperces reakcióidővel – és egyedüliként volt 10 másodpercen belül az első fordulónál, a második 25 métere azonban nem sikerült olyan jól, másodikként csapott célba, és 21.96 másodperccel zárt. A számot a svájci Noe Ponti nyerte meg, aki mindössze négy századra volt magyar riválisa és a brazil Nicholas Santos 21.75-ös világcsúcsától.

Szabó – aki két évvel ezelőtt Kazanyban három aranyat nyert – önmaga második, a magyar küldöttség ötödik érmét szerezte a romániai kontinensviadalon. A győriek úszója csütörtökön 50 méter gyorson is második volt.

„Az első huszonhat méterem nagyon jól sikerült, de a forduló utáni vízalatti munkám gyenge volt, hogy miért, azt sajnos nem tudom. Annak viszont nagyon örülök, hogy az 50 méter gyorson és most is nagyon jó volt a víz fölötti sebességem, hiszen az olimpián előbbi számban csak rajtolni kell majd és menni” – tekintett már előre a párizsi játékokra Szabó.

A világcsúccsal kapcsolatban megjegyezte, szerencsére még mindig ő a rekord társbirtokosa, és továbbra is azért dolgozik, hogy sikerüljön egyszer megjavítania, ehhez viszont tökéletesnek kell lenni az adott pillanatban.

ÚSZÁS

RÖVID PÁLYÁS EURÓPA-BAJNOKSÁG, OTOPENI
Férfi 50 m pillangó, döntő
Európa-bajnok: Noe Ponti (Svájc)
21.79
2. Szabó Szebasztián +0.17
3. Maxime Grousset (Franciaország) +0.27

 

Legfrissebb hírek

Késely Ajna épphogy lemaradt a dobogóról, negyedik lett a rövid pályás úszó Eb-n

Úszás
10 órája

Rövid pályás úszó Eb: Sárkány a harmadik, Ábrahám az ötödik legjobb idővel jutott tovább

Úszás
19 órája

Úszás: Betlehem Dávid visszalépett a lublini Eb-től

Úszás
21 órája

Rövid pályás úszó Eb: Ábrahám Minna 200, Sárkány Zalán 1500 gyorson, a mixed gyorsváltó 4x50 méteren lett ezüstérmes

Úszás
2025.12.04. 21:05

Késely Ajna és a vegyes gyorsváltó is döntős a rövid pályás úszó Eb-n

Úszás
2025.12.04. 12:12

Szabó Szebasztián ezüstérmes 50 pillangón

Úszás
2025.12.03. 21:13

Rövid pályás úszó Eb: biztató kezdés Lublinban

Úszás
2025.12.02. 21:10

Rövid pályás úszó Eb: Sárkány és Ábrahám egyéni csúccsal döntős, országos rekord a női gyorsváltótól

Úszás
2025.12.02. 13:12
Ezek is érdekelhetik