Rövid pályás úszó ob: Debrecenben az Eb-indulás is a tét

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.10.25. 14:22
null
Sós Csaba (Fotó: Hajdú-Bihari Napló/Czinege Melinda, archív)
Negyvenöt klub 300 versenyzője indul Debrecenben a jövő szerdától szombatig tartó Szerencsejáték Zrt. rövid pályás úszó országos bajnokságon – hangzott el az esemény szerdai sajtótájékoztatóján.

 

Papp László, Debrecen polgármestere elmondta, a város harmadik alkalommal ad otthont rövid pályás ob-nak. Hozzátette, Debrecen és a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) kapcsolata 2007-ben kezdődött, amikor egy sikeres rövid pályás Európa-bajnokságot rendeztek a hajdúsági vármegyeszékhelyen.

Az úszósport rendkívül fontos sportága Debrecennek, gyakorlatilag az elsők között csatlakozott az Úszó Nemzet Programhoz a város – hangsúlyozta Papp László, aki jelezte, az ob-n Debrecen öt versenyzője ugrik vízbe Senánszky Petra vezetésével.

Wladár Sándor, az MSÚSZ elnöke elmondta, hogy a mostani a 19. rövid pályás országos bajnokság lesz. Kiemelte, az ob azért is fontos, mert a versenyzők az olimpia előtti évben megmutathatják, hol tartanak a felkészülésben.

Sós Csaba szövetségi kapitány ismertette, hogy a verseny után hirdetik ki a keretet a rövid pályás Eb-re: a csapatba úgy lehet bekerülni, ha egy úszónak 50 méteres medencében olimpiai A-szintje van, az ifjúsági Eb-n aranyérmet szerzett, vagy megússza a szintidőt.

Hangsúlyozta, hogy fordulók a magyar úszók gyengéi, ugyanis kevés 25 méteres verseny van, ezért is kiemelt súlyú a rövid pályás megmérettetés, amelyből többre lenne szükség. Emellett az egyesületi támogatások nagy része is azon múlik, hogy az ob-n hogyan szerepelnek a versenyzők.

Becsky András, a Debreceni Sportcentrum Kft. ügyvezetője elmondta, hogy már nyolc felnőtt országos bajnokságot rendezett a szervezet. Jelezte, hogy talán történelmi létszámról lehet beszélni a debreceni utánpótlás tekintetében, ugyanis 1250 gyermek vesz részt az Úszó Nemzet Programban, 800 gyermek az úszószakosztály tanfolyamán, és 70 igazolt versenyzője van a helyi úszósportnak.

Legfrissebb hírek

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
15 órája

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
2026.08.12. 19:50

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
2026.08.12. 16:57

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
2026.08.12. 10:37

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01