Úszás: Pádár Nikolett is Michael Phelps edzőjével készül – 2025-től

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.08.17. 13:19
null
Pádár másfél évig még itthon készül (Fotó: Török Attila)
Újabb fiatal magyar úszó készülhet majd Bob Bowmannel, az Arizona State University (ASU) gárdáját irányító legendás edzővel: Kós Hubert és Sárkány Zalán után Pádár Nikolett csatlakozhat az ASU csapatához 2025-től.

A hazai szövetség honlapján olvasható csütörtöki beszámoló emlékeztet rá, hogy Pádár Nikolett egyértelműen az új női úszógeneráció egyik legnagyobb tehetsége: tízszeres junior-Európa-bajnok és ötszörös junior-világbajnok. Kétszáz gyorson három egymást követő junior Eb-n győzött, amire korábban nem volt példa. Az idei felnőtt-világbajnokságon kifejezetten ígéretes produkciót nyújtott, 200-on megúszta az olimpiai szintidőt, a fináléról azonban hat századmásodperccel lemaradt, a 4x200-as gyorsváltóval pedig hetedik lett. Az eredményeinek köszönhetően a fukuokai vb-n született meg a szóbeli megállapodás az arizonaiakkal.

„Először az ASU másodedzője keresett meg, hogy szívesen látnának, és hogy nekem is Bob lenne az edzőm, ezért vele is kell beszélnem – idézte Pádárt a musz.hu. – Fukuokában aztán Kós Hubival és Olasz Annával sokat beszélgettem a kinti lehetőségekről, az ASU-ról.”

Végül a szegedi csapattárson, a korábban szintén az ASU-n pallérozódó Olasz Annán keresztül futott be az üzenet Bowmantől, hogy szeretné Pádár Nikolettet a csapatában látni.

„Beszéltünk, megállapodtunk szóban, hogy 2025-től csatlakoznék hozzájuk, nagyon várom már” – összegzett a 17 éves úszó.

Bob Bowman a fukuokai vizes világbajnokságon az amerikai úszóválogatott szövetségi kapitányaként volt ott, az Arizona State Egyetemen pedig fél éve irányítja a felkészülését Kós Hubertnek, aki a vb-n országos csúccsal világbajnok lett 200 méter háton.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás úszó Eb: Ábrahám és Pádár a mezőny elején, országos csúcs a mixed vegyes váltótól

Úszás
Tegnap, 11:58

Rövid pályás úszó Eb: Sárkány és Ábrahám egyéni csúccsal döntős, országos rekord a női gyorsváltótól

Úszás
2025.12.02. 13:12

Ábrahám Minna a világ hetedik legjobb idejét úszta 200 yard gyorson Texasban

Úszás
2025.11.20. 12:27

Per Johansson: Ha valaki tökéletesnek érzi magát, azzal kiírja magát a trófeákért zajló versengésből

Egyéb egyéni
2025.11.19. 14:23

Kós Hubert elárulta, mit mondott neki edzője a világcsúcs után

Úszás
2025.10.24. 16:20

Bob Bowmantől és Per Johanssontól is inspirálódhatnak a magyar edzők

Egyéb egyéni
2025.10.22. 14:30

Kós Hubert két számban győzött Mexikóban

Úszás
2025.09.22. 12:47

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52
Ezek is érdekelhetik