Vizes vb: Ebben most ennyi volt – Rasovszky Kristóf

2023.07.18. 07:06
null
Rasovszky Kristóf az 5 kilométeres verseny közben (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, magyar idő szerint keddre virradóra megrendezték a nyílt vízi úszók 5 km-es versenyszámát a fukuokai vizes világbajnokságon. A férfiaknál Betlehem Dávid parádés hajrával az ötödik, a tíz kilométeren ezüstérmes Rasovszky Kristóf a hetedik helyen végzett, a nőknél Fábián Bettina nyolcadik, míg Olasz Anna 16. lett. Íme, a magyar versenyzők gyorsértékelése a célba érkezés után!

 

Betlehem Dávid: – Kezdetben jól mentünk az elejével, aztán a második körben történt egy olyan ritmusváltás, amit sajnos hiába próbáltam lekövetni, de azért küzdöttem tovább, és végül is nagyon-nagyon örülök annak, hogy sikerült ezt az ötödik helyet megcsípni. Talán ha a közepén picit jobban tudok tapadni, jobb is lehetett volna, de így sem vagyok elégedetlen, pláne, hogy a végén meg tudtam csinálni azt a hajrát, az azért most nagyon sokat számít nekem.

Rasovszky Kristóf: – Ebben most ennyi volt. Szó sincs arról, hogy bármit elengedtem volna, mentem, ahogy tudtam, fáj is cefetül, de ennél most nehezebb lett volna többet kihozni magamból. Dáviddal vívtunk kicsit a közepén, az is fárasztott picit, de én igazából ma nem tudtam azt a tempót menni, mint Florianék. Dávid viszont nagyon jól ment a végén, esetleg ő picit ragadhatott volna rájuk jobban, de a lényeg úgyis a váltó, és úgy látom, hogy mindannyian készen állunk arra, hogy megint jól szerepeljünk.

Fábián Bettina: – Azt hiszem, az itteni versenyek során most hoztam az első helyes döntést, amikor a hajrában a külső bolyhoz csatlakoztam, mert így végre kimaradtam a nagy adok-kapokból a hajrában, viszont sikerült úgy odaérni a befutóhoz, hogy végül meglett a nyolcadik hely. Ez volt a cél, ennek sokkal jobban tudok örülni, mint a tíz kilométer kilencedik helyének – lehet, hogy csak eggyel jobb, de maga a verseny jobban sikerült, nem hibáztam annyit, ezért is lehet többre értékelni.

Olasz Anna: – Négy éve nem úsztam az öt kilométert, erre csak akkor vállalkozom, ha úgy hozza a sors – ez nem az én távom, közben néha eszembe jutott, hogy visszasírom a huszonöt kilométert... Másfél körig mentem a többiekkel, utána viszont kezdtem besavasodni, miközben ők akkor erősítettek csak bele igazán – a sprint nem az én világom, az öt kilométer pedig ez. A váltó az más, tudják rólam, hogy ha valaki képes mindent megtenni a csapatért, az én vagyok – a táv második felében már elsősorban a váltó járt a fejemben, hogy azért sem megyek már bele semmibe, hogy ott rendben legyen minden két nap múlva. Az teljesen egyértelmű, hogy a tíz kilométer mellett a váltó a legfontosabb mindannyiunk számára.

Forrás: MÚSZ, Csurka Gergely

Legfrissebb hírek

Betlehem Dávid és Késely Ajna az 1500 m gyors bajnoka

Úszás
2026.03.07. 18:26

Hosszútávúszó medencés ob: zöld-fehér bajnokok

Úszás
2026.03.05. 20:50

Szilágyi Áron: Óva intenénk minden szülőt attól, hogy a gyermeke saját mentál coacha legyen

Egyéb egyéni
2026.02.28. 11:14

Sukorón rendezik meg a junior nyílt vízi úszók Európa-bajnokságát

Úszás
2026.02.13. 12:53

Megszületett Olasz Anna gyermeke, Theo Alexander – Fotó

Úszás
2026.02.10. 11:40

Végleges a 2027-es vizes vb menetrendje

Úszás
2026.02.02. 14:34

Betlehem Dávid második lett az év nyílt vízi úszója szavazáson az európai szövetségnél

Úszás
2026.01.16. 16:34

Fábián Bettina lett az év legjobb nyílt vízi úszónője az európai szövetségnél

Úszás
2026.01.15. 12:12
Ezek is érdekelhetik