Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid Amerikában folytatja Párizs után

K. E.K. E.
2023.01.11. 10:55
null
Betlehem Dávid Amerikában folytatja Párizs után (Fotó: Dömötör Csaba)
Betlehem Dávid a North Carolina Egyetem folytatja tanulmányait – a 2024-es játékok után. A tavaly junior világ- és Európa-bajnoki aranyat szerző, már a felnőttek között is bizonyító nyílt vízi úszó döntése annyiban meglepő, hogy az amerikai bajnokság programjában csak medencés versenyek szerepelnek.

Még Zalaegerszegen úsztam, amikor már felötlött bennem, hogy idővel jó lenne Amerikában tanulni, és folytatni az úszást – árulta el a 19 éves Betlehem, aki 2021 januárjában váltott, és költözött Zalaegerszegről Veszprémbe, ahol Szokolai László irányításával, és Rasovszky Kristóffal készül. – Aztán négy évvel ezelőtt regisztráltam arra az oldalra, ahová fel lehet töltögetni az eredményeimet, ezt nézegetik az egyetemek is. Harminc-negyven egyetemtől érkezett megkeresés azok után, hogy egyre jobbak lettek az időeredményeim. Edzőmnek beszámoltam erről, ő nem zárkózott el ettől, azt mondta, ha jó ajánlatot kapok, akár meg is próbálhatom az amerikai kalandot. Persze csak az olimpia után. Egyértelműen Párizs van a fókuszban. Ha az olimpia úgy sikerül, ahogyan azt szeretném, az akár felül is írhatja ezt a tervet, de ha mégis Amerika mellett döntök, akkor biztos, hogy a North California Egyetemen tanulok tovább.”


Legfrissebb hírek

Horváth Csaba: Csak úgy megy, ha ugyanannyira vagyunk motiváltak

Utánpótlássport
2026.06.27. 15:29

Betlehem Dávid: Eddig még csak Pogány Induló-koncerten voltam itt

Úszás
2026.06.27. 08:18

Nyílt vízi úszás: Fábián Bettina ott lesz az Eb-n, de lehet, hogy csak váltóban indul

Úszás
2026.06.25. 18:08

Fábián Bettina: Elegünk van abból, hogy újra és újra kockára kell tennünk az egészségünket

Úszás
2026.06.23. 15:02

Nyílt vízi úszó-vk: Fábián Bettina újabb ezüstérmet szerzett Setúbalban

Úszás
2026.06.21. 13:44

Betlehem: arany – is!

Úszás
2026.06.20. 20:02

Nyílt vízi úszó vk: Fábián ezüst-, Mihályvári-Farkas bronzérmes Setúbalban

Úszás
2026.06.20. 15:09

Betlehem Dávid világos célja: a világ legjobbja akar lenni

Úszás
2026.05.07. 09:27
Ezek is érdekelhetik