Magyar éremeső Rómában; felkészülten várja a Fradi a jó formába lendült Fehérvárt

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.13. 23:16
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

Erős napunk volt a római úszó Európa-bajnokságon, három számban négy érmet szereztünk, emellett országos csúcs (Milák Kristóf) és egyéni csúcs (Kovács Benedek) is született, ráadásként pedig a 100 méter pillangó vasárnapi döntőjébe Milák a legjobb idővel jutott be. Az olasz fővárosból Kovács Erika tudósított
Erős napunk volt a római úszó Európa-bajnokságon,
három számban négy érmet szereztünk, emellett országos csúcs (Milák Kristóf) és egyéni csúcs (Kovács Benedek) is született, ráadásként pedig a 100 méter pillangó vasárnapi döntőjébe Milák a legjobb idővel jutott be. Az olasz fővárosból Kovács Erika tudósított

Nincs idő az önsajnálatra, a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében kieső Ferencváros vasárnap a Mol Fehérvár ellen lép pályára bajnokin, amelynek tétje Botka Endre szerint a három pont megszerzésén túl az lesz, visszatalálnak-e a zöld-fehérek a helyes útra. A bajnoki címvédő válogatott védőjével Borsos László beszélgetett

Keller Ákos, a magyar kosárlabda-válogatott csapatkapitánya úgy véli, voltak pozitív tanulságai is a pénteki, szlovákok elleni találkozónak, noha alapvetően nem fogtak ki túl jó napot. Győri Ferenc interjúja

Rengetegen kíváncsiak a Münchenben zajló multisport Európa-bajnokság eseményeire, melyek jelentős részét az Olimpiai Parkban tartják, de a legtöbb helyszín szintén a belvárosban vagy annak közvetlen közelében található, így könnyű megközelíteni őket. Azonban nem minden fenékig tejfel, számos tekintetben kifogásolható a szervezés, ám ezeket feledteti a fesztiválhangulat. Münchenből, a multisport Európa-bajnokság helyszínéről Pozsonyi Szilárd jelentkezett

Legfrissebb hírek

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
2025.12.23. 23:26

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
2025.12.22. 23:36

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2025.12.21. 23:25

A Puskást legyőző ETO telel az élen; Két magyarral győzött a Liverpool, de Szoboszlai kihagyja a következő meccset

E-újság
2025.12.20. 23:50

MLSZ-elemzés: hét éve javuló tendenciát mutat az NB I; Kós Hubert: Van esélyem akár még nagyobb eredmények elérésére

E-újság
2025.12.19. 23:45

Dárdai Pál újra a magyar futballban: az Újpest FC sportigazgatója lett; Mészáros Lőrinc: A miénk nem egyszerűen futballakadémia, hanem egy komplett sportfalu

E-újság
2025.12.18. 23:56

Thomas Bach: Önöknél otthon érzem magam; Az ETO FC elleni rangadóval zárja az őszi szezont a Puskás Akadémia

E-újság
2025.12.17. 23:59

Dembélé újabb koronája; Valter Attila magasabb polcon

E-újság
2025.12.16. 23:50
Ezek is érdekelhetik