Ukrajna: lebombázott épület alól mentették ki a sportvezetőt

Cs. B.Cs. B.
2022.03.04. 16:07
null
Aijna Morozova segélykiáltását az egyik önkéntes hallotta meg (Fotó: AFP)
Órákig csapdában volt a Szpartak Harkiv és az Ukrán Úszószövetség regionális osztályának igazgatója, Aijna Morozova, de szerencsére az egyik önkéntes meghallotta segélykiáltásait, így kimentették egy lebombázott épület romjai alól.

 

Aijna Morozova a bombázást követően a SwimSwam hírszervezettel kommunikált e-mailben – elárulta, már kielégítő állapotban van.

„Kielégítő állapotban vagyok, de még zúg a fülem. Március 1-jén önkéntesként dolgoztam a helyi védelem főhadiszállásán. Meleg teát kínáltam a katonáknak, majd jött a rakétabecsapódás. Ezután arra emlékszem, hogy a föld alatt fekszem. Nem tudtam megmozdulni és rendesen levegőt venni, mert zsúfolt volt a helyiség. Azért imádkoztam, hogy vége legyen” – írta a sportvezető, akit kiástak a romok alól.

Morozova hangsúlyozta, a történtek ellenére továbbra is védeni fogja a városát és hazáját. Mindemellett próbálja megvédeni az ukrán úszókat, de helyzetét nehezíti, hogy a második legnagyobb ukrán város állandó bombázás alatt áll.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
51 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
2 órája

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
2 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
5 órája

„Rutinosabb, erősebb csapat az ukrán, de…” – 2–2-t tippel a magyar menedzser

Magyar válogatott
9 órája

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
12 órája