Sportrádió: Kapás Boglárka nem aggódik a vb elhalasztása miatt

Vágólapra másolva!
2022.01.26. 20:02
null
Kapás Boglárka nem aggódik a világbajnokság esetleges elhalasztása miatt (Fotók: Tumbász Hédi)
Továbbra is bizonytalan, lesz-e májusban Fukuokában vizes világbajnokság, a világ- és Európa-bajnok Kapás Boglárka a Sportrádióban elmondta, bár nem örülne a halasztásnak, ha ez a helyzet, ehhez kell alkalmazkodni.

 

– Hivatalos döntés ugyan továbbra sincs, de nagyon úgy tűnik, hogy nem lesz májusban Fukuokában vizes világbajnokság. Meglepték a felröppenő hírek?
– Igen, hiszen úgy gondoltam, talán 2022-ben már nem lesz olyan verseny, amelyet elhalasztanak, vagy éppen eltörölnek. Nem örülök, de ha ez a helyzet, ehhez kell alkalmazkodnunk, és akkor készülünk az augusztusi római Európa-bajnokságra, mert akkor az lesz az év fő versenye.

– Virth Balázs azt mondta, ez megint egy olyan szituáció, amilyenben nem volt részük korábban – állítólag ön megnyugtatta az edzőjét, mondván eddig is megoldotta az ilyeneket, ezután is meg fogja.
– Ez tényleg így történt. Kicsit panaszkodott Balázs, hogy megint egy új szituációba kerültünk, én pedig megnyugtattam, hogy nem aggódnék a helyében, hiszen ő nagyon jól helytáll az ilyen helyzetekben. Az elmúlt években elég sok ilyennel találkoztunk, s nem csak a koronavírus-járvány kapcsán, tényleg úgy gondolom, hogy Balázs elég jól megoldott mindent.

– Egy másik szakember, nevezetesen Sós Csaba szövetségi kapitány pedig úgy fogalmazott, azért nem aggódik, mert a két évvel ezelőttihez képest más a helyzet, hiszen nem az év egyetlen versenyét halasztják el, hanem a több közül az egyiket.
– Egyetértek a kapitánnyal, ezért is mondtam, hogy akkor majd készülünk az augusztusi Eb-re – azért ez nem olyan vészes helyzet.

– Egy sportoló nem tesz különbséget világ- és Európa-bajnokság között, nem dolgozik óhatatlanul kevesebbet az utóbbira?
– Nem. Ráadásul a felkészülésünk április végéig egyáltalán nem változik, csak az a két hét, amikor ott lettünk volna a világbajnokságon, átalakul. Valószínűleg az áprilisi végi országos bajnokság után kapunk néhány nap pihenőt így – egyébként mi így is számolunk, azt gondolom, ha már elterjedt ez a hír, valószínűsíthető, hogy tényleg nem lesz világbajnokság májusban.

 

– Nem rossz ez a bizonytalanság?
– Alaphelyzetben rossz lenne, de lényegében majdnem mindegy, hogy holnap, vagy jövő héten tudom meg, lesz-e világbajnokság, mert ahogy mondtam, április végéig adott a programunk – onnantól lesz érdekes és fontos, hogyan változtatunk. Az országos bajnokságra úgyis fel kell készülni, más kérdés, hogy kicsit jobban készülünk rá, ha nem lesz vébé, és kevésbé, ha lesz, de ez szerintem tényleg eldől napokon belül. Nem aggódom.

– Hogyan néz ki áprilisig ez a program?
– A tervek szerint jövő pénteken elutazunk három hétre Thaiföldre, majd három hétig itthon készülünk, utána pedig jön újabb három hét, de akkor már Tenerifén.

– És hogyan néz ki Kapás Boglárka repertoárjának a tervezete? Vállal más számot, számokat a versenyeken a kétszáz pillangón kívül?
– Erről egyelőre még nem beszéltünk az edzőmmel, de a 4x200-as gyorsváltóban mindig jó szerepelni, és emellett kiegészítő számként szerintem a négyszáz gyorsot is megtartjuk – a többit majd meglátjuk.

– Éveken keresztül egyedül dolgozott, szeptember óta viszont már egy kis csapat veszi körül, amelyiknek tagja Milák Kristóf is. Milyen a közös munka?
– Számomra nagy újdonságot jelentett, hogy már nem egyedül ugrok vízbe az edzéseken, ráadásul Virth Balázs mellett Kovácshegyi Ferenc is ott van minden alkalommal a parton – nekem ez hiányzott, nagyon örültem a változásnak, ráadásul a csapatunkban mindenki szeret mindenkit. Bízom benne, hogy meg is marad ez az összhang köztünk. Az pedig, hogy Kristóf is ott van közöttünk, mindannyiunk számára pluszmotivációt jelent.

Legfrissebb hírek

Kós Hubert újra a világ előtt

Vizes vb 2025
4 órája

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
5 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
13 órája

Videó: Marchand a helyszínen gratulált Kós Hubertnek a világbajnoki címhez

Vizes vb 2025
19 órája

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
22 órája

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
22 órája

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel középdöntős 200 háton

Vizes vb 2025
Tegnap, 7:11

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.31. 14:31
Ezek is érdekelhetik