Úszás: a kínai szövetség tagadja, hogy az eltiltott Szun a válogatottal edz

MTI MTIMTI MTI
2020.04.24. 11:24
A Kínai Úszószövetség cáfolta azokat az értesüléseket, melyek szerint a doppingvétség miatt nyolc évre eltiltott Szun Jang a válogatott edzőtáborában készül.
A Beijing Youth Daily című lap arról számolt be, hogy a háromszoros olimpiai bajnok meghívót kapott a nemzeti csapat három hónapos edzőtáborába, amelyben 17 úszó készül együtt április elsejétől júniusig. „Szun a nemzetközi Sportdöntőbíróság ítélete szerint el van tiltva, még akkor is, ha a fellebbezése folyamatban van, ezért a neki küldött körlevél érvénytelen” – idézte az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz honlap a kínai szövetség közleményét.

A 28 éves Szunt februárban tiltotta el a CAS, amiért 2018 szeptemberében megsemmisíttette a tőle vett vérmintát, mivel szerinte a doppingellenőrök nem tudták magukat hitelt érdemlően igazolni. Szun ügyvédje a múlt hónapban jelezte, hogy a versenyző a svájci szövetségi bírósághoz fordult.

Szun a 2012-es, londoni olimpián 400 és 1500 méter gyorson diadalmaskodott, négy évvel később, Rio de Janeiróban 200 méteren győzött, ezen kívül további két ezüst- és egy bronzérme van az olimpiákról. A világbajnokságokon 2011 és 2019 között 11 aranyérmet gyűjtött.
Legfrissebb hírek

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45

Asztalitenisz-vb: mindkét számban kínai–japán döntő lesz

Egyéb egyéni
2026.05.09. 23:56