Vizes vb: „Ez a sport lényege” – Rasovszky Szudánból kapott levelet

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.07.17. 18:20
null
Rasovszky Kristóf, jobbján Mohamed Ibrahimmal (Fotó: Magyar Úszószövetség)
A Szudáni Úszószövetség a Magyar Úszószövetség részére eljuttatott levelében fejezte ki köszönetét Rasovszky Kristófnak, és méltatta, az immár világbajnok nyílt vízi úszót a világsajtót is bejárt gesztusáért. A magyar úszó a versenyben 12 perces lemaradással utolsó helyen végző Mohamed Ibrahimot köszöntötte a célba érést követően emlékezetes módon.

„Nagyra értékeljük, amit a magyar világbajnok a verseny után tett, és megtisztelte úszónkat azzal, hogy a nyakába akasztotta aranyérmét, illetve közös képet is készített vele. Ez lenne a sport lényege, és ez az igazi ismérve egy nagy bajnoknak! Köszönjük” – idézi a MÚSZ Facebook-oldala Aabid Hammour, a Szudáni Úszószövetség nevében elküldött levelét.

Ahogy arról beszámoltunk, Mohamed Ibrahim a 61. helyen végzett az 5 kilométeres versenyben. Utolsó lett, 12 perccel Rasovszky mögött. A szudáni fiatalember hajnal háromkor érkezett meg a helyszínre, egy éjszakai géppel jött, amelyet saját maga fizetett.

A célba érkezést követően Rasovszky felkereste versenyzőtársát, a fotók tanúsága szerint néhány szót váltottak, majd nyakába akasztotta aranyérmét, hozzátéve, hogy aki teljesítette a távot, mindenki bajnok.

Legfrissebb hírek

„Úgy éreztem, mintha nem egyedül úsznék, hanem a csapattársaimmal együtt” – világbajnoki bronzszavak a vegyes váltó után

Vizes vb 2025
2025.07.20. 04:39

Megvan az újabb vb-érem! Harmadik lett a magyar vegyes váltó a 6 km-es csapatversenyben

Vizes vb 2025
2025.07.20. 03:15

Betlehem Dávid annyira elfáradt a vb-ezüst után, hogy kiesett neki néhány pillanat

Vizes vb 2025
2025.07.19. 06:02

Újabb magyar érem Szingapúrban! Betlehem Dávid ezüstérmes a 3 km-es sprintversenyben

Vizes vb 2025
2025.07.19. 04:59

Egy igazi bajnok: a már mindent megnyerő Rasovszky Kristóf a könnyeivel küszködve értékelt a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.18. 10:58

„Látszott minden szögből, az a dolga, hogy minket megöljön” – Betlehem Dávid kifakadt

Vizes vb 2025
2025.07.18. 08:45

Nyílt vízi úszás: Betlehem 6. lett, Rasovszky nem került be a legjobb tízbe öt kilométeren

Vizes vb 2025
2025.07.18. 05:13

Rasovszky Kristóf: Az utolsó körben a hőség tette be a kaput, már azért küzdöttem, hogy körbeérjek

Vizes vb 2025
2025.07.16. 10:14
Ezek is érdekelhetik