Olimpiai bajnokunk elmeséli, miért vonult vissza 23 évesen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.09. 23:36
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

Akárcsak tavaly, idén is bejutott a legjobb négy közé a női kosárlabda Euroligában a Sopron. A final fourba kerülést ez alkalommal a bourges-i győzelemmel tette biztossá az első számú magyar együttes, amelynek vezetőedzője, Roberto Íniguez interjút adott lapunknak. A spanyol szakember elmondta, most még nem állítaná, hogy karrierje legnagyobb sikerén van túl, hiszen hátravan az elődöntő és a helyosztó, s akár ott is jöhetnek újabb bravúrok. Arra a kérdésre, hogy folytatja-e a megkezdett munkát Sopronban, egyelőre kitérő választ adott.
Akárcsak tavaly, idén is bejutott a legjobb négy közé a női kosárlabda Euroligában a Sopron. A final fourba kerülést ez alkalommal a bourges-i győzelemmel tette biztossá az első számú magyar együttes, amelynek vezetőedzője, Roberto Íniguez interjút adott lapunknak. A spanyol szakember elmondta, most még nem állítaná, hogy karrierje legnagyobb sikerén van túl, hiszen hátravan az elődöntő és a helyosztó, s akár ott is jöhetnek újabb bravúrok. Arra a kérdésre, hogy folytatja-e a megkezdett munkát Sopronban, egyelőre kitérő választ adott.

Szakírónk Szófiából küldött jelentést a rövid pályás gyorskorcsolyázók világbajnokságáról, ahol szinte hihetetlen események történtek. Liu Shaolin Sándor – vélhetően – két éremről is lemaradt, mert az 1500 méteres távon az elődöntőben, míg 500 méteren a fináléban zárták ki. Hogy az olimpiai bajnok miként kommentálta a bírók döntését, megtudhatják beszámolónkból, miképpen azt is, a nyomasztó előzmények után miként teljesített a Shaolinnal felálló férfiváltó.

Vasárnap ötvenéves az olimpiai bajnok úszó, Szabó József. A sportág berkeiben csak Joe-nak becézett egykori klasszis a jeles ünnep alkalmából interjút adott a Nemzeti Sportbak. Szöul ötkarikás aranyérmese elmesélte, miért döntött úgy igen fiatalon, mindössze 23 esztendősen, hogy befejezi a karrierjét, s azt is felelevenítette, hogy miként élték át azokat a testi fenyítéseket, amelyek ma már szinte elképzelhetetlenek. Emellett beszélt arról is, mi tenné a leginkább boldoggá mostanság.

Ott voltak munkatársaink Zólyomban, ahol sporttörténeti meccs szemtanúi lehettek: először játszott magyar csapat playoffmeccset a szlovák élvonalbeli jégkorongbajnokságban. A MAC Újbuda vendégjátékának egy kívülről szocreál benyomást keltő csarnok adott otthont, de belépve a létesítménybe bizony elámultunk, hiszen egy igazán modern, 5400 férőhelyes aréna a Zvolen otthona, amelyben még fél ház esetén is félelmetes hangulatot tudnak teremteni a drukkerek. Hogy miként alakult a szombati csata, kiderül riportunkból.

Legfrissebb hírek

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
20 órája

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
Tegnap, 0:02

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2026.05.18. 23:52

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15

Lenny Joseph: Nem szabad foglalkozni a külső zajokkal, kritikákkal; Vereség Szerbiában, de ledolgozható hátrányban a férfi kézilabda-válogatott

E-újság
2026.05.14. 23:58

Redzic Damir: Remek karrierek kezdődtek itt, ezért vagyok Salzburgban; nagy csata lesz a szerbek elleni, de megnyerhető

E-újság
2026.05.13. 23:55
Ezek is érdekelhetik