Úszás: Hosszú Katinka és Nagy Viktor is ünnepel az iskolásokkal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.06. 12:29
Hosszú Katinka is díszvendég lesz a most szombati, negyedik alkalommal meghirdetett kecskeméti egynapos úszóeseményen – tájékoztatták a szervezők kedden az MTI-t.

Az Univer24 „Az úszás ünnepe” 2018 elnevezésű rendezvényen a Kecskeméti fürdőben egy időben, egy medencében hosszútávúszók 24 órán keresztül úsznak, miközben mellettük iskolák és civil csapatok váltják egymást egy teljes napon át.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Hosszú mellett három pólós díszvendége is lesz az úszóünnepnek az Európa-bajnok Czigány Dóra, az olimpiai és világbajnok Hosnyánszky Norbert, valamint a vb-aranyérmes Nagy Viktor személyében.

A program délelőtt 10 órakor kezdődik, majd 11-kor Hosszú, Hosnyánszky és Nagy a rajtkőről együtt csobbannak a medencébe a többi indulóval, több száz iskolással és a 24 óra teljesítésére vállalkozó hosszútávúszókkal.

Legfrissebb hírek

Gruber Zsombort a válogatott miatt is fűti a bizonyítási vágy

Labdarúgó NB I
17 órája

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 15:34

Gera Zoltán: A kapott gól egyértelműen „megütötte” a csapatot

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 09:08

Kapushiba is segítette a Nyíregyházát, de a KTE kétszer egyenlítve megmentett egy pontot

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 18:00

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Belényesi Csaba: Természetesen látjuk a tabellát, de…

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 09:40

Férfi kosárlabda NB I: 174 pontos meccsen nyert az NKA Pécs Kecskeméten

Kosárlabda
2025.04.30. 20:17

A fellebbviteli bizottság is elutasította a Kecskemét óvását, a Debrecené maradt a három pont

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 11:21
Ezek is érdekelhetik