Katinka bátorsága – Bálint Mátyás jegyzete

Amióta beborult az ég a paradicsomban, úgy aggódunk Hosszú Katinka pályafutásáért, mintha résztulajdonunk lenne az Iron Corporationben: tipródunk, tippelünk és találgatunk. Ki lesz az edzője az egyre tartósabbnak látszó mosolyszünet után? (Nyilván valaki hozzáértő. Vagy épp Shane Tusup.) Milyen hatással lesz a teljesítményére a történet? (Aki azt állítja, ezt most meg tudja mondani, hazudik.) Mi lesz úszóklubja növendékeivel? (Edzenek tovább, aztán majd az események alakulásának függvényében maradnak vagy mennek máshová.) Mi lesz az Iron Corporation reklám-, ipar- és boldogságvállalattal? (Őszintén – nem hót mindegy?) Mi lesz a csillebérci úszóakadémiával? (Valamilyen formában bizonyára megvalósul.)

Ilyeneken elmélkedünk hatalmas energiabefektetéssel, és közben próbáljuk a pletykákból és félinformációkból beállítottságtól függően összerakni, hogy végül is a hirtelen saját lábára álló versenyző törte szilánkosra a nagy műgonddal felépített Iron Lady-projektet, vagy – saját, az Év edzőjének járó díj átvételekor elmondott bűnbánó szavaival – az „amerikai bunkónak” nyalt vissza a fagyi. Esetleg óvatosan betakarózunk a privát szféra szentségével (mintha nem épp a márka része lett volna az alaposan dokumentált közös magánélet is), és a fürdődresszt is zsebkendővel megfogva leválasztjuk az úszóról meg az edzőről a férjet és a feleséget, hogy csak a szakmával foglalkozzunk, ami persze védhető álláspont, csak van itt még más is.

Egyvalamiről megfeledkezünk ugyanis: az Iron Lady márkanév mögött ott van ez a még mindig csak 28 éves csaj, aki úgy alakította az életét, hogy belekerült egy sokak által nem minden alap nélkül irigyelt, rengeteg örömöt, továbbá sikert, pénzt és csillogást hozó, de temérdek felelősséggel, jó és rossz kompromisszummal is járó szituációba – abba, amit az Iron Ladység jelent. És most úgy döntött (ebből a szempontból mindegy, miért és milyen körülmények között), hogy egy kicsit kilép ebből, és szeretne abban a formában és viszonyok között létezni, ahogyan ő jelenleg elképzeli a boldogságot. (Hogy aztán férjének magyar nyelvű köszönőbeszéde árnyal-e az elképzelésen és mennyit, azt csak Katinka tudja.)

És gondoljunk bármit Hosszú Katinkáról, tagadhatatlan: ehhez az ő helyzetében óriási bátorságra és jelentős kockázatvállalásra volt szükség. Elvégre nemcsak egy ország kedvence, érjen ez bármit, hanem 28 éves korára már célba is ért az élet nevű nagy medencés viadalon: ha holnaptól csak a zuhany alatt éri víz, akkor is örök jólétben és biztonságban éldegélhet, ameddig csak az Iron Corporation elketyeg. A Hosszú–Tusup-művek átlagos energiabefektetéssel is termelt volna annyit, hogy Katinkának semmire se legyen gondja, ő azonban, úgy tűnik, legalább ideiglenesen kész kockára tenni a gondtalanságát annak érdekében, hogy egy kicsit (vagy nagyon) más életet, másképp, máshogyan éljen, mint eddig. Mindene meglett volna, ő mégis kilép a gépezetből.

És ez a bátorság az igazán tanulságos és inspiráló. Sokkal fontosabb, mint bármilyen vállalat, sportklub vagy még kettő, öt vagy kilenc aranyérem szabadon választott úszóversenyeken.