Úszás: Hosszú Katinka vk- és bevételi rekordot döntött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.05. 19:11
null
Hosszú Katinka két nap alatt kilenc aranyérmet nyert Dubaiban (Fotó: AFP – archív)
Hosszú Katinka öt arany- és két ezüstérmet nyert a rövid pályás világkupa-sorozat ötödik, dubai állomásának második napján. A háromszoros olimpiai bajnok úszónő 100 háton, 100 vegyesen, 200 pillangón, 400 gyorson és 400 vegyesen végzett az első helyen. Jakabos Zsuzsanna 200 pillangón és 400 vegyesen második, 100 vegyesen harmadik lett, míg Gyurta Gergely 1500 gyorson bronzérmet szerzett. Hosszú Katinka 13 érmet (9 arany, 4 ezüst) szerzett Dubaiban, ez világkupacsúcs, egyszersmind 18 ezer amerikai dolláros bevételi csúcs is.

 

Hosszú Katinka először 100 gyorson szállt vízbe, ahol nem tudta megverni a dán Jeanette Ottesent, aki Párizsban, Berlinben, Moszkvában és Pekingben is megnyerte ezt a versenyszámot. A magyar úszónő csaknem hét tized lemaradással végzett a második helyen, és ezüstérmet szerzett.

Ezek után viszont már Hosszú Katinkáról szólt az este – a nők között legalábbis egyértelműen. A háromszoros olimpiai bajnok klasszis a világkupa-sorozat ötödik állomásán is megnyerte a 100 méteres hátúszást, századra azonos időeredménnyel (56.56), mint az előző versenyen, Pekingben.

Hosszú Katinka 200 pillangón sem talált legyőzőre, pedig ebben a számban az idén még nem nyert aranyérmet. A távon kettős magyar győzelem született, hiszen másodikként a moszkvai győztes Jakabos Zsuzsanna csapott célba.

Hosszút 400 gyorson sem lehetett megverni, bár a kínai Fang Ji nem állt tőle távol, négy tizeddel kapott ki. Hosszú Katinka ezen a távon az ötödik aranyérmét gyűjtötte be a vk-sorozatban. Száz vegyesen a jamaicai Alia Atkinson jelentette a legnagyobb veszélyt Hosszúra, de az aranyat nem tudta előle elhalászni. A harmadik helyen Katie Meili végzett, ám az amerikait kizárták, így Jakabos nyakába akasztották a bronzérmet.

Ötven pillangón Ottesent ezúttal sem lehetett megverni, Hosszúnak sem sikerült, Atkinsont megelőzve a második helyen végzett. A magyar úszó aztán 400 vegyesen leiskolázta a mezőnyt – akárcsak az előző négy állomáson –, a második helyen végző Jakabost csaknem négy másodperccel verte meg.

Hosszú Katinka az eddigi négy világkupa-verseny mindegyikén hét aranyérmet nyert, Dubaiban azonban kilenc arany- és négy ezüstéremmel zárt, tehát a legeredményesebb versenyén van túl. A magyar úszónő összességében 37 aranyéremnél jár az idei vk-sorozatban, és óriási fölénnyel vezeti az összetett pontversenyt.

A férfiaknál 1500 gyorson Gyurta Gergely végig harcban állt az első helyért, ám az utolsó ötven métert a dél-afrikai Myles Brown és a német Poul Zellmann is jobban bírta nála, így végül a harmadik helyen ért célba.

A világkupa-sorozat első ázsiai szakasza október 8–9-én Dohában zárul, majd csaknem kéthetes szünet következik. A hónap végén Szingapúr, Tokió és Hongkong ad otthont az utolsó három állomásnak.

RÖVID PÁLYÁS ÚSZÓ-VK, 5. ÁLLOMÁS, DUBAI
A MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ DÖNTŐK A MÁSODIK NAPRÓL
NŐI 100 M GYORS
1. Jeanette Ottesen (dán) 51.77 másodperc
2. Hosszú Katinka 52.46
3. Brittany Elmslie (ausztrál) 52.75

NŐI 100 M HÁT
1. Hosszú Katinka 56.56 mp
2. Darina Zevina (ukrán) 56.91
3. Cseng Haj-hua (kínai) 59.04

NŐI 200 M PILLANGÓ
1. Hosszú Katinka 2:05.62 perc
2. Jakabos Zsuzsanna 2:06.46
3. Madeline Groves (ausztrál) 2:06.77

NŐI 400 M GYORS
1. Hosszú Katinka 4:03.14 perc
2. Fang Ji (kínai) 4:03.53
3. Darina Zevina (ukrán) 4:08.50

NŐI 100 M VEGYES
1. Hosszú Katinka 58.09 mp
2. Alia Atkinson (jamaicai) 58.55
3. Jakabos Zsuzsanna 1:00.23

NŐI 50 M PILLANGÓ
1. Jeanette Ottesen (dán) 25.16 mp
2. Hosszú Katinka 25.99
3. Alia Atkinson (jamaicai) 26.14

FÉRFI 1500 M GYORS
1. Myles Brown (dél-afrikai) 14:46.49 perc
2. Poul Zellmann (német) 14:46.87
3. Gyurta Gergely 14:47.68

NŐI 400 M VEGYES
1. Hosszú Katinka 4:33.84 perc
2. Jakabos Zsuzsanna 4:37.74
3. Csang Csia-csi (kínai) 4:41.17

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik