Nyílt vízi úszó-vk: Olasz Anna győzött Hongkongban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.18. 12:33
Olasz Anna győzött a nyílt vízi úszók világkupa-sorozatának utolsó állomásán, Hongkongban.

A hazai sportági szövetség Facebook-oldalának szombati beszámolója szerint a 42 indulót 28 fokos víz, hőség és igen nagy hullámok várták. Olasz Anna már 5 kilométernél az élre állt és végül a világbajnok brazil Poliana Okimotóval küzdött meg az aranyéremért. A harmadik helyen az olimpiai ezüstérmes brit Keri-Anne Payne ért célba a 10 kilométeres verseny végén.

„Nagyon boldog vagyok – mondta Olasz Anna –, hogy végre egy ilyen eseményen is győzni tudtam. Tényleg nagyon erős mezőny volt, hiszen az olaszok kivételével mindenki eljött, mivel ez volt az év utolsó versenye, most több hónapos szünet következik. Fontos volt, hogy sikerült az élbollyal mennem azután is, hogy sebességet váltottak. Féltáv után vettem át a vezetést, és végig ott tudtam maradni elöl.” Hozzátette, az utolsó nagy egyenesre négyen fordultunk rá együtt, s most ő volt a leggyorsabb.

A 21 éves Olasz Anna pályafutása első világkupa-győzelmét aratta. Sikeréért – a nemzetközi szövetség (FINA) honlapja szerint – 2500 dollár jár.

NYÍLT VÍZI ÚSZÓ VILÁGKUPA
HONGKONG

1. OLASZ ANNA 2:05:20.7 óra
2. Poliana Okimoto (brazil) 2:05:20.9
3. Keri-Anne Payne (brit) 2:05.22.2

Legfrissebb hírek

Gellért Gábor: Betlehem Dávid nagyon éretten versenyez, a következő három-négy évben a csúcson lesz

Úszás
2025.10.12. 20:09

Betlehem Dávid nyerte a 3 kilométeres kieséses sprintet a szardíniai vk-futamon

Úszás
2025.10.11. 16:58

Nyílt vízi úszó-vk: bronzérmes a magyar vegyes váltó

Úszás
2025.10.11. 11:26

Nyílt vízi úszó vk: Betlehem aranyérmes 10 kilométeren Golfo Aranciban

Úszás
2025.10.10. 11:47

Nyílt vízi úszás: bronzérmével Kreisz Bálint volt a legjobb magyar ifi

Utánpótlássport
2025.09.28. 16:00

Betlehem Dávid ezüstérmet szerzett a nyílt vízi úszó Európa-kupa razanaci állomásán

Úszás
2025.09.27. 14:46

Remek hajrá után Betlehem Dávid nyert Barcelonában

Úszás
2025.09.20. 16:23

Igazi hősök – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.20. 22:40
Ezek is érdekelhetik