Úszás: Olyan, mintha vízibirkózás lenne - Kiss László

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.09. 08:08
Kiss László, a magyar úszóválogatott kapitánya a Sport Tv Mai helyzet című műsorában értékelte a világbajnokságot, jellemezte az úszókat, a barcelonai nyílt vízi versenyről pedig kritikát fogalmazott meg.

„Az úszósportban a korábbi jó eredmények miatt az elvárás mindig nagy. Az ember ugyanakkor eljut oda, akár jót írnak, akár rosszat mondanak, hogy saját magában van egy színvonal, amit tartani kell" – árulta el Kiss László a Sport Tv Mai helyzet című műsorában, hogy ő most is saját magának akart megfelelni, de azt is elmondta, hogy könnyebb felkerülni a csúcsra, mint ottmaradni. Ő most is ideges volt, ám a versenyzők ezt nem láthatják, feléjük a kapitánynak és az edzőknek nyugalmat kell sugározniuk.

A kapitány egyesével értékelte többek között a csapat Barcelonában vagy az olimpián érmet szerző tagjait is. A magyar úszók három aranyérméből kettőt Hosszú Katinka szerzett (200 és 400 vegyesen), míg 200 pillangón bronzérmes lett. „Szerettem volna, hogy egy évvel London előtt hazajöjjön. Akkor még Dave Salo volt az edzője. Mondtam neki, hogy minden amerikai edző úgy csinálja, és nem csupán a magyarokkal, hogy az olimpia ne sikerüljön, csak az amerikaiaknak, ő is úgy fog járni. Utólag igazat adott, persze ezen már nem tudunk segíteni. Lám-lám, itt a bizonyíték, milyen fantasztikus eredményeket tudott elérni Barcelonában" – mondta ezt Kiss a háromszoros világbajnokról, aki az épp most zajló eindhoveni rövid pályás világkupán már négy világcsúcsot úszott.

Hosszú mellett Gyurta Dániel tudott újabb világbajnoki címet szerezni. „Fantasztikus, önjáró gyerek, akinek hihetetlen sportintelligenciája van. Főleg a vízben, amikor el kell döntenie, milyen taktikát válasszon ahhoz, hogy nyerni tudjon. Ő egy kimondottan nyerő típus" – jellemezte Kiss László a 200 méter olimpiai és világbajnokát, és azt is hozzátette, hogy nagyon jó edzői is vannak.

Cseh László 100 pillangón szerzett ezüstérmet, ott, ahol talán a legkevesebben várták. „Tizenegy éve hozza a világversenyeken az eredményeket. A legközelebbi szál hozzá fűz, hiszen mint edző 2000-ben hagytam abba, akkor már az én csapatomban dolgozott" – árulta el a versenyzőről a kapitány, aki nagyon szorít érte, hogy további jó eredményeket érjen el Cseh.

A nyílt vízi versenyben Risztov Évának Londonban kijött a lépés, ezúttal azonban nem működött az a taktika, hogy már az elején az élre áll, és a végén is elsőként csap célba. 10 kilométeren kilencedik lett. „Úszóként is szép dolgokat csinált, pont Barcelonában három ezüstöt szerzett. Biztos vagyok benne, hogy bár ez az éve nem sikerült, azért minden további nélkül ki tudja ezt javítani. Ez a nyílt víz egy nagyon kétélű dolog, mert minél több kanyar van benne, annál kevésbé számít az úszni tudás – mondta az olimpiai bajnokról Kiss, aki kapitányként csak a nyílt vízi úszással nem volt kibékülve Barcelonában. Komoly kritikát fogalmazott meg a körülményekről. – Mintha vízibirkózás lenne, szinte letapossák egymást, és úgy néz ki, hogy ebben a sportágban ez teljesen természetes."

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
2 órája

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert új országos csúccsal döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
11 órája

Óriási fölénnyel nyerte meg az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
12 órája

Kós Hubert újra a világ előtt

Vizes vb 2025
17 órája

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
18 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.01. 23:27

Videó: Marchand a helyszínen gratulált Kós Hubertnek a világbajnoki címhez

Vizes vb 2025
2025.08.01. 16:49

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
2025.08.01. 14:31
Ezek is érdekelhetik