Hétvégén rendezik az első Keleti Ágnes-emlékversenyt

2026.06.10. 12:56
null
Keleti Ágnes (Fotó: Sportmúzeum)
Szombaton és vasárnap Törökbálinton rendezik az első Keleti Ágnes-emlékversenyt, amelyen csaknem 450 ritmikus gimnasztikázó vesz részt.


A magyar szövetség (MRGSZ) szerdai híradása szerint az esemény a sportág egyik legnagyobb hazai csapatversenye lesz, ugyanis 116 együttes kéziszercsapat és csoport indul, összesen 446 versenyzővel.

A verseny különlegessége, hogy kizárólag csapat- és csoportgyakorlatok kapnak szerepet, miközben a mezőnyben a sportág teljes spektruma képviselteti magát. A szabadidősportolóktól az élversenyzőkig, a legkisebbektől a felnőttekig valamennyi korosztály és tudásszint megjelenik a szőnyegen.

A rendezvény szakmai szempontból is fontos állomás, ugyanis hosszú évek után ismét nagyobb hangsúlyt kapnak a csapatversenyek a hazai versenynaptárban, így a sportolók nem csupán az őszi szezon végén találkozhatnak ezzel a műfajjal, hanem az év során több alkalommal is bemutathatják közös gyakorlataikat.

A tavaly 103 éves korában elhunyt, ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes a hazai és a nemzetközi sporttörténelem egyik legnagyobb alakja, aki az 1956-os melbourne-i ötkarikás játékokon a kéziszercsapat tagjaként is aranyérmet szerzett. Ez a versenyszám a női torna programjának része volt, és később ebből fejlődött ki a ma ismert ritmikus gimnasztika.

 

 

Legfrissebb hírek

Mészáros Krisztofer és Mayer Gréta a bajnok

Torna
18 perce

Torna: Horváth Áron nyert egyéni összetettben a junioroknál Linzben

Utánpótlássport
2026.07.18. 19:59

Visszatér Sunisa Lee kétszeres olimpiai bajnok tornász

Torna
2026.07.14. 22:04

Távozik a Ferencvárostól a tornász Székely Zója

Egyéb egyéni
2026.07.01. 13:21

Rendkívüli közgyűlést tart a Magyar Ritmikus Gimnasztika-szakszövetség

Egyéb egyéni
2026.06.23. 15:03

Pigniczki Fanni és az együttes kéziszercsapat döntős a pekingi rg-világkupán

Torna
2026.06.20. 17:45

Mészáros Krisztofer nyerte az egyéni összetettet a maribori tornaversenyen

Egyéb egyéni
2026.06.15. 12:25

Ijesztő üzenet a hétszeres olimpiai bajnoktól: Majdnem meghaltam...

Torna
2026.06.07. 10:50