Torna-vb: három magyar döntős hely!

Három betű háromszor is: az eredménysort böngészve rögtön szembetűnő volt, hogy Czifra Bettina Lili neve után gerendán, Péter Sáráé után ugrásban és talajon is ott szerepelt a DNS megjelölés, ami azt jelenti, nem indult el az adott szeren a tornász. Ez túl sok jót nem jelentett, úgyhogy először ennek kapcsán kérdeztük Altorjai Sándort, a Magyar Tornaszövetség főtitkárát:
„Sára beteg lett, s bár még napközben is foglalkozott a gondolattal, hogy pódiumra lép, végül nem tudta megtenni. Lili régóta bajlódik a bokasérülésével, egy éve meg is műtötték, és még mindig érzi a fájdalmat, ezért nem tudta úgy terhelni a lábát, ahogyan kellett volna.
Czifra azért felemás korláton bemutatta a gyakorlatát: a szer Európa-bajnoki ezüstérmese egy kötés után nem tudott teljesen felmenni kézállásba, itt tizedeket veszített, akárcsak a leugrásánál, amelyből elszökkent.
Székely Zója viszont nagyszerűen megcsinálta a gyakorlatát felemás korláton, és bejutott a szerenkénti döntőbe!
„Lili esélyes volt a döntőre, nem is hiányzott neki sok hozzá, igencsak el volt keseredve a végeredmény láttán – árulta el Altorjai Sándor. – Zója emelte a kiinduló pontszámát felemás korláton, az, hogy döntőbe jutott, azt mutatja, erre szükség is volt. Maradt még némi »lehetőség« ebben a gyakorlatban, hiszen a leugrásába ő sem állt bele pontosan.”
Székely remekül helytállt a másik három szeren is, „jutalma” az egyéni összetett döntő, ott pedig nem is egyedüli magyarként kell kivonulnia a szerekhez, hiszen Mayer Gréta is bejutott a legjobb 24 tornász közé.
„Gréti sajnos gerendán kétszer is hibázott, viszont talajon nagyon jól tornázott. Itt reménykedtünk abban, hogy közel kerülhet a döntőhöz, talán még a nyolcadik hely is összejöhet, ám amellett, hogy szigorúak voltak a bírók, az is tény, hogy az utolsó ugrássorából nem pontosan érkezett le. De sokat fejlődött, egyre stabilabb mind a négy szeren, ez pedig jót jelenthet a jövőt illetően” – jegyezte meg a főtitkár.
A női egyéni összetett döntőt csütörtökön rendezik meg Jakartában, kezdés magyar idő szerint 13.30-kor, a felemás korlát fináléjára pénteken kerül sor 11.30-tól.
TORNA
VILÁGBAJNOKSÁG, JAKARTA
Selejtező. Nők. Egyéni összetett: 1. Angelina Melnyikova (orosz) 54.566, 2. Szugihara (japán) 54.099, 3. Nemur (algériai) 53.865, …20. Székely Zója 50.632, 21. Mayer Gréta 50.632 – Székely és Mayer bejutott a döntőbe
Ugrás. 2 ugrás: 1. Melnyikova 14.499, 2. Teng Ja-lan (kínai) 14.250, 3. Fontaine (kanadai) 14.099, …16. Mayer 13.299. 1. ugrás: 1. Melnyikova 14.233, …26. Mayer 13.333, …66. Székely 12.866
Felemás korlát: 1. Kaylia Nemur 15.533, 2. Jang Fanjü-vej (kínai) 14.566, 3. Melnyikova 14.500, …6. Székely 14.200, …12. Czifra Bettina Lili 13.733, …33. Mayer 12.833 – Székely döntőbe jutott
Gerenda: 1. Csang Csing-jing (kínai) 14.366, 2. Saraiva (brazil) 13833, 3. Maneca-Voinea (román) 13.833, …43. Székely 12.233, …77. Mayer 11.433
Talaj: 1. Maneca-Voinea 13.666, 2. Kisi (japán) 13.566, 3. Evans (brit) 13.566, …14. Mayer 13.033, …79. Székely 11.333

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Mészáros Krisztofer: Az egyéni összetett a legfontosabb

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert
