Férfi kézilabda: bővül a Bajnokok Ligája létszáma, megváltozik a lebonyolítási rend – hivatalos

2025.10.21. 20:11
null
Fotó: EHF
Bővül a létszám, változik a lebonyolítási rend a következő idénytől a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában – derült ki az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) keddi sajtóközleményéből.

Az EHF bejelentése szerint a jelenlegi 16 csapat helyett jövő ősztől 24 együttes alkotja majd a mezőnyt. Az első körben hat darab négyes csoportot alakítanak ki, az első két helyezett a legjobb 12 közé, a második körbe – más néven középdöntőbe – jut, a harmadik-negyedik helyezettek pedig átkerülnek a második számú európai kupasorozatba, az Európa-ligába.

A második körben két hatos csoportban zajlanak a küzdelmek, az azonos csoportból továbbjutó csapatok nem találkoznak újra egymással, hanem magukkal hozzák az egymás elleni eredményeiket. Mindkét hatosból az első négy jut tovább a negyeddöntőbe, az ötödikek pedig az Európa-ligában folytathatják.

A kölni négyes döntő lebonyolítása nem változik, és az új rendszerrel nem növekszik a csapatokra váró mérkőzések száma.

Az új lebonyolítás kidolgozása során meghallgatták a Forum Club Handball nevű szervezet, az európai kézilabdaligák, nemzeti szövetségek és számos klubvezető, illetve játékosok véleményét is.

A férfi Európa Liga 32 csapattal, nyolc darab négyes csoporttal rajtol majd, a selejtező megszűnik. Az első és második helyezettek az oda-visszavágós rájátszásba jutnak, amelynek mezőnye kiegészül a BL első csoportköréből érkező együttesekkel. A 14 továbbjutóhoz csatlakoznak a BL középdöntőjének ötödikjei.

A női BL-t és El-t a 2027–2028-as idény előtt fogják megreformálni.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: ismertették a 2027–2028-as idény nemzetközi kupaindulóinak számát

Kézilabda
2026.07.22. 17:01

Férfi kézilabda NB I: Lékai marad, Ancsin távozik – teljes az FTC kerete a következő idényre

Kézilabda
2026.07.18. 12:19

Korábbi szegedi irányítót csábított haza Franciaországból a DEAC

Kézilabda
2026.07.18. 11:38

Nem volt kérdés: először jutott Eb-döntőbe a magyar juniorválogatott

Kézilabda
2026.07.17. 20:17

Férfi kézi: izlandi, szlovén és dán ellenfelet kapott a Tatabánya az Európa-ligában

Kézilabda
2026.07.17. 11:32

Megvan a női kézilabda Eurokupa négyes döntőjének menetrendje

Kézilabda
2026.07.17. 11:08

Az ukránok élesen bírálják az IHF döntését, mely visszaengedné az orosz és fehérorosz csapatokat a nemzetközi porondra

Kézilabda
2026.07.17. 09:38

Az orosz és fehérorosz kézilabdázók is visszatérhetnek a nemzetközi porondra

Kézilabda
2026.07.16. 13:08