Tokió 2020: a Szudi, Pergel asztalitenisz vegyes páros kiesett a nyolcaddöntőben

SZ. M.SZ. M.
2021.07.24. 05:12
A sorsolás után nyilvánvaló volt, hogy a Szudi Ádám, Pergel Szandra asztalitenisz vegyes párosunk csak óriási bravúrral juthat túl a Vong Csün-ting, Tu Hoj-kem elleni nyolcaddöntőn, a hongkongi duó azonban erre esélyt sem adott, papírforma végeredmény született.

Asztaliteniszezőink közül a 11. helyen kiemelt Szudi Ádám, Pergel Szandra vegyes páros állt először asztalhoz Tokióban, a nyolcaddöntőben a negyediknek rangsorolt hongkongi Vong Csün-ting, Tu Hoj-kem duó volt az ellenfél.

A papírforma alapján egyértelműen az ázsiai kettős volt az esélyes, a mieink elsősorban abban bízhattak, hogy sikerül meglepni a hongkongiakat, s hogy a múltban már képesek voltak hasonló szintű ellenféllel szembeni bravúrra. Ez azonban most mit sem számított: az első pont ugyan a mieinké lett, de a rivális a tőle megszokott magabiztossággal játszott, pillanatok alatt átvette az irányítást, s pillanatnyi esélyt sem adott a magyar egységnek.

Az ellenállhatatlanul játszó ázsiaiak egyetlen megingása a negyedik játszmában 10:3-as vezetésüknél volt, amikor Szudiék hat meccslabdát is hárítani tudtak, ám 10:9 után végül lezárták a párharcot.

Az ázsiaiak 4:0-s sikere egyben azt is jelenti, hogy Szudi Ádám számára máris véget ért a tokiói olimpia, Pergel Szandrának viszont még van feladata, készülhet az augusztus 1-jén rajtoló csapatversenyre.

ASZTALITENISZ
VEGYES PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ

Vong Csün-ting, Tu Hoj-kem (hongkongi)–Szudi Ádám, Pergel Szandra 4:0 (6, 5, 3, 9)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz, egyéni Eb: francia és lengyel, szlovák közös arany a párosoknál

Egyéb egyéni
15 órája

Ljubljanai lejtmenet – interjú Harczi Zsolttal az asztalitenisz Eb magyar mérlegéről

Egyéb egyéni
20 órája

Asztalitenisz, egyéni Eb: német aranyérem vegyes párosban

Egyéb egyéni
2026.10.16. 21:44

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
2026.10.16. 11:56

Negyvenhárom év korkülönbség az asztalitenisz Eb egyik nyolcaddöntőjében

Egyéb egyéni
2026.10.15. 19:26

Asztalitenisz, egyéni Eb: szinte még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért…

Egyéb egyéni
2026.10.14. 16:57

András és Szudi maradt talpon a magyarok közül az asztalitenisz egyéni Eb-n

Egyéb egyéni
2026.10.13. 22:38

80 éves lett az Ormai-birodalom ékköve

Egyéb egyéni
2026.10.13. 07:38