Tokió 2020: Egy-egy megnyert asszó után jókat tudtam dumálni – Siklósi

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2021.07.27. 19:08
Aki eddig nem ismerte Siklósi Gergelyt, annak is szimpatikussá vált a tokiói olimpián. S nemcsak azért, mert a világbajnoki címe mellett most már egy olimpiai ezüstéremmel is büszkélkedhet, hanem mert élete első olimpiáján olyan lazán nyilatkozott egy-egy asszója után, hogy emiatt sokan a szívükbe zárták. 

Potyogtak Siklósi Gergely édesanyjának könnyei a reptéren

És állta a sarat a Liszt Ferenc Repülőtéren is, pedig amikor kilépett az ajtón, s meglátta, mennyi tévéstáb szegezi neki a kameráját, meg is jegyezte:„hú, de sokan vagytok!” De becsülettel, és mosolyogva válaszolt a szűnni nem akaró kérdésáradtra, miközben szerettei türelemmel várták, hogy végre ők is válthassanak vele néhány szót.

„Az első asszó után mondtam mesteremnek, Dancsházy-Nagy Tamásnak, hogy nem is annyira extra ez az olimpia, mint ahogy sokan leírták. Remélem, ezt érzem magam a következőn, meg az azt követőn is. A győzelem után jókedvűen jöttem le a pástról, bőven volt időm felkészülni a következő asszóra is, ezért jókat tudtam dumálni az interjúfolyosón” – reagált arra a felvetésünkre, milyen laza nyilatkozatokat adott az M4Sport kamerája előtt. Hozzátette, ebben a riporternek is volt némi szerepe.

Azt is felvetettük neki, hogy most már nem tekinthető olyan versenyzőnek, akinek egyszer kijött a lépés, miután a vb-cím mellett egy olimpiai ezüstéremmel is gazdagodott. De a Honvéd 23 éves párbajtőrözője szerint igazán jövőre derül csak ki, hol az ő helye a világ élvonalában.

Videónkból azt is megtudhatják, megünnepelte-e az olimpiai faluban a sikert, s hogyan piheni ki magát a következő hetekben.

Legfrissebb hírek

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
2026.10.16. 11:56

Vívás: Pásztor és Wolf főtáblás a női tőrözők takamacui vk-viadalán

Egyéb egyéni
2026.10.16. 08:56

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04

„Hatalmas kihívás, de teljesíthető!” – címvédőként sem sima az út Los Angelesbe

Egyéb egyéni
2026.10.10. 09:52

Közel kétharmados a budapesti olimpia támogatottsága a friss közvélemény-kutatás szerint

Egyéb egyéni
2026.10.07. 17:51

Olimpia 2036: Magyarország is jelezte a rendezési szándékát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 14:10

Vívás: ezüst után arany – Kun Anna remek hétvégét zárt

Egyéb egyéni
2026.10.05. 06:42

Vívás: Kun Anna (vissza)jött, látott – és majdnem nyert

Egyéb egyéni
2026.10.03. 19:47