Paralimpia 2020: bronzérmes az asztaliteniszező Szvitacs Alexa

V. J.V. J.
2021.08.28. 08:14
null
(Fotó: Getty Images)
Bronzérmes lett szombaton az asztaliteniszező Szvitacs Alexa az S9-es kategóriában a tokiói paralimpián.

A 2019-ben Európa-bajnok Szvitacs Alexa – aki 2018-ban toxikus sokk szindrómát kapott, emiatt amputálni kellett a bal alkarját és lábujjait – a csoportjában szerdán 3:1-re verte a brazil Danielle Rauent, majd 3:0-ra kikapott a kínai Hsziung Kuj-jentől, csütörtökön pedig 3:0-ra legyőzte a török Neslihan Kavast. Ezzel másodikként elődöntőbe került, ami már biztos harmadik helyet ért számára, mivel bronzmérkőzést nem rendeznek.

A fináléért szombaton az ausztrál színekben versenyző Li Na Lejjel mérkőzött meg, és jól kezdett, szoros szettekben 2:0-ra meglépett. A harmadik játszma viszonylag simán az ellenfeléé lett, a negyedikben pedig csak a végén tudott fölénybe kerülni az ausztrál. A döntő szettben 6:6-ig együtt haladtak, de onnantól a magyar játékosnak már nem sikerült pontot csinálnia.

„A harmadik szettet 2:0 után gyorsan be akartam fejezni, és pont itt fordult meg a mérkőzés. Utána már nem tudtam a saját játékomat játszani. Rendkívül boldog vagyok a bronzérem miatt, de azért egy nagy adag hiányérzet is keletkezett bennem. Nincs mit tenni. Tanulok a hibákból és Párizsban megpróbálok még jobban szerepelni” – nyilatkozott az elődöntő után.

A 31 éves Szvitacs – aki otthon az épek között a női bajnokságban a Győr, a férfi NB I-ben pedig a BVSC színeiben játszik – a magyar küldöttség harmadik érmét szerezte. Szerdán Konkoly Zsófia (S9) második lett 400 méteres gyorsúszásban, csütörtökön pedig Veres Amarilla győzött párbajtőrben (A).

PARALIMPIA 2020
ASZTALITENISZ, S9-ES KATEGÓRIA

Li Na Lej (ausztrál)–Szvitacs Alexa 3:2 (–12, –11, 5, 8, 6)

(MTI)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
1 órája

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33