Tokió 2020: szenzáció, nem jutott a nyolc közé a japánok csodatinije

2021.07.27. 14:18
null
Így örült a győzelmének Darko Jorgic (Fotó: AFP)
Megszületett a tokiói asztalitenisz-torna eddigi legnagyobb meglepetése, a nyolcaddöntőben a harmadik helyen kiemelt japán Harimoto Tomokazu 4:3-ra kikapott a szlovén Darko Jorgictól.

 

Az asztalitenisz-versenyek rajtja előtt szinte mindenki úgy vélte, ha férfi egyesben valaki veszélyes lehet a két kínaira, Ma Lungra és Fan Csen-tungra, az a japán Harimoto Tomokazu. A még mindig csak 18 éves csodatini 14 évesen robbant be a világelitbe, azóta számos rekordot átírt, az olimpia házigazdái pedig úgy számoltak, ő lesz az, aki a királyszámban, vagyis férfi egyesben akár olimpiát is nyerhet. A jelek szerint azonban nem bírta a nagy nyomást. Legyőzője, a 18. helyen rangsorolt 22 éves Darko Jorgic 2017-ben tagja volt az Eb-bronzérmet szerző szlovén válogatottnak, ám egyéniben eddig még nem tudott nagyot dobni – eddig.

A Harimoto elleni sikere önmagában is csoda, de tegyük hozzá, hogy a japán 1:0-ra, majd 3:2-re is vezetett, tehát egy szettre volt a továbbjutástól, ám Jorgic innen is visszakapaszkodott és az 58 percig tartó összecsapás végén a mindent eldöntő szettben már az ezen a szinten viszonylag simának mondható 11:7-re győzött.

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba párosban döntőbe jutott Linzben

Egyéb egyéni
4 órája

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
2026.09.25. 22:20

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.24. 21:08

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:29

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:24

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban ezüstérmet szerzett Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:18