Tokió 2020: Péni István döntős férfi légpuskában

NEDELYKOV TAMÁSNEDELYKOV TAMÁS
2021.07.25. 07:14
null
Péni István bejutott a döntőbe (Fotó: Tumbász Hédi)
Péni István a hetedik lett a 60 lövéses alapversenyben, ezzel bejutott a nyolcas döntőbe a férfi légpuska 10 méteres versenyszámában a tokiói olimpián. A szám másik magyar indulója, Pekler Zalán a 39. helyen zárt. 

Az első sorozatban becsúszott ugyan egy kilences Péninek, de mellette több erős tízes is, így rögtön az élmezőnyben kezdett. A második tíz lövése már 105 kör fölé ment, ezzel a nyolcas döntő határán, a 6-8. hely környékén állt.

A 24 éves, kétszeres Európa-bajnoknak szüksége is volt a 105 körüli sorozatokra, mert a riválisok is folyamatosan ezen a szinten teljesítettek. A szám világranglista-vezetője ezután sorra lőtte az erős tízeseket, így virtuálisan a második helyre ugrott, amely már mindenképpen megnyugtatóbb pozíció volt.

Ráadásul a negyedik sorozatot már 106.2 körrel teljesítette, megerősítve a kínai Jang Hao-zsan mögötti helyét. Az ötödik tíz lövése is 105 fölöttire sikerült, azonban utolsó lövések között volt egy kilences és két 10.2 is, így hátracsúszott hetediknek. Edzője, Kissné Oroszi Edit is a lelátón helyet foglaló Győrik Csaba kapitányt kérdezte, megvan-e a finálé. Mivel többen már nem kerültek Péni elé, így a 629.4-es alapversenyes eredménye nyolcas döntőt ért. Jang Hao-zsan 632.7 körrel volt a legjobb a selejtezőben.

A szám másik magyar indulója, Pekler Zalán sokkal gyorsabban haladt Péninél, és mivel csak két sorozata ment 104 kör fölé, 621.1 körös teljesítményével nem jutott döntőbe, a 39. helyen zárt a 47 fős mezőnyben.

A nyolcas finálé magyar idő szerint 8.30-kor kezdődik.

TOKIÓ 2020, SPORTLÖVÉSZET
Férfi légpuska
, 10 m, alapverseny: 1. Jang Hao-zsan (Kína) 632.7, 2. Lucas Kozeniesky (Egyesült Államok) 631.5, 3. William Shaner (Egyesült Államok) 630.8, ... 7. Péni István (Magyarország) 629.4, ... 39. Pekler Zalán (Magyarország) 621.1

A 8.30-kor kezdődő nyolcas döntő mezőnye: Jang Hao-zsan (Kína), Lucas Kozeniesky (Egyesült Államok), William Shaner (Egyesült Államok), Patrik Jány (Szlovákia), Ömer Akgün (Törökország), Vlagyimir Maszlennyikov (Orosz csapat), Péni István (Magyarország), Seng Li-hao (Kína)

 

Legfrissebb hírek

A sportlövő Péni István Európa-rekorddal lett ezüstérmes a kínai vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.07.26. 12:26

Sike József aranyérmes az 50 méteres 40 vegyes számban a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
2026.07.25. 17:24

Sike József ötödik lett a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
2026.07.24. 21:37

Mozgócéllövő-vb: negyedik a magyar férficsapat a 40 vegyes számban

Egyéb egyéni
2026.07.22. 14:30

Sportlövő vk: Péni István hatodik lett légpuskában

Egyéb egyéni
2026.07.22. 14:13

Amerikai pite: mexikói pisztolypárbaj, Haaland-őrület és Neymar-búcsú – vb-kibeszélő, 25. nap

Foci vb 2026
2026.07.06. 07:16

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
2026.06.30. 01:40

Mikel Oyarzabal: Nyugodtságot kell sugároznunk a fiatalabb játékosok felé

Foci vb 2026
2026.06.15. 21:01