Tokió 2020: Fucsovics, Babos és Jani indul az olimpián!

Vágólapra másolva!
2021.06.17. 20:27
null
Irány Tokió! (Fotó: AFP)
A Magyar Távirati Iroda közlése szerint hivatalossá vált, hogy melyik három magyar teniszező szerepel majd a tokiói olimpián: Fucsovics Márton a férfiaknál egyesben indulhat, míg a női párosban Babos Tímea, mint most véglegesedett, Jani Rékával – köszönhetően a világranglistán elfoglalt helyezésüknek. A Magyar Olimpiai Bizottság honlapján megjelentek előtt nem sokkal Babos ausztrál partnerével elődöntőbe jutott a nottinghami füves pályás ITF-torna női párosversenyében.

Az egyéni világranglistákról a hétfői állás alapján az első 56 helyezett szerzett indulási jogot a tokiói olimpiára, s a nemzetközi szövetség hivatalos állásfoglalást adott ki a névsorról.

ÖTKARIKÁS MEZŐNY
Tokióban a tenisztorna július 24-től augusztus 1-ig tart, a versenynek az Ariake Teniszpark ad otthont, a mérkőzéseket kemény pályán játsszák.
A 64 fős egyéni táblákra a világranglista alapján meghívott 56 férfi és női játékos mellett 6 kvótát kontinentális alapon osztanak szét, egy-egy helyet pedig a házigazda japánoknak, illetve egy korábbi olimpiai vagy Grand Slam-bajnoknak tartanak fenn.

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának közlése szerint férfi egyesben így az ATP-rangsorban 49. Fucsovics Márton, női párosban pedig Babos Tímea és Jani Réka képviselheti a magyar színeket az ötkarikás tenisztornán.

Párosban Babos a világranglista hatodikjaként a top 10-ben, azaz olimpiai kvótát érő helyen áll. Magyar partnerének az egyéni vagy páros WTA-rangsor első 300-ából kell kikerülnie, és Jani Réka a 223. helyet foglalja el.

A tervek szerint Babos és Fucsovics vegyes párosban is indul.

A 2016-os riói játékokon Babos és Jani képviselte a magyar színeket: előbbi egyesben az első fordulóban búcsúzott, míg párosban ugyancsak a nyitókör jelentette számukra a végállomást.

Babos egyelőre az ausztrál Arina Rodionova oldalán szerepel, és csütörtök este bejutott az elődöntőbe a 100 ezer dollár (29 millió forint) összdíjazású nottinghami füves pályás női tenisztornán.

A párosoknál első helyen kiemelt duó a csütörtöki negyeddöntőben két szettben bizonyult jobbnak a Jamie Loeb, Christina McHale amerikai kettősnél. Babosék elődöntős ellenfele a negyedik helyen rangsorolt Monica Niculescu, Elena Gabriela Ruse román páros lesz.

A magyar teniszező a nap folyamán korábban az egyes nyolcaddöntőjében két játszmában alulmaradt a brit Emma Raducanuval szemben.

ITF-TORNA, NOTTINGHAM (100 000 dollár, fű)
NŐI PÁROS NEGYEDDÖNTŐ
Babos Tímea, Arina Rodionova (magyar, ausztrál, 1.)–Jamie Loeb, Christina McHale (amerikai) 6:0, 6:2

KORÁBBAN
NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Emma Raducanu (brit)–Babos Tímea (8.) 6:3, 6:3

(MTI)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
2025.06.15. 11:16

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Bondár Anna elvesztette a döntőt Bariban

Tenisz
2025.06.08. 23:04
Ezek is érdekelhetik