Birkózás: Veréb István győzelemmel kezdett az utolsó olimpiai selejtezőtornán

Vágólapra másolva!
2021.05.06. 12:23
Veréb István győzelemmel nyitott Szófiában a birkózók utolsó olimpiai kvalifikációs versenyén, melyen bejutott a legjobb 16 közé a szabadfogásúak 86 kilogrammos kategóriájában – közölte az MTI.

A szombathelyiek világ- és Európa-bajnoki bronzérmese a görög Georgiosz Szavulidisz ellen kezdte meg szereplését a bolgár fővárosban és összességében magabiztos győzelmet aratott.

Veréb az első menetben lényegesen jobban birkózott riválisánál, előbb intéssel került előnybe, majd egy okosan kivitelezett akcióval kirakta riválisát a szőnyegről és 3–0-ás vezetéssel vonult a szünetre. A folytatásban a 34 éves magyar birkózó az előnye őrzésére törekedett, s ugyan a görög 3–2-re fel tudott zárkózni, újabb akcióra azonban nem volt esélye.

A nyolc közé jutásért Verébre a tadzsik Bahodur Kodirov vár, akinek eddig a legjobb nemzetközi eredménye az Ázsia-bajnokságon elért ötödik hely.

Csütörtökön Veréb mellett még Kuramagomedov Murad és Ligeti Dániel lép szőnyegre, mindketten a nyolcaddöntőben kezdenek.

A viadalon minden súlycsoportban két-két tokiói kvótát osztanak ki, azaz a kvalifikációhoz fináléba kell jutni.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Bognár Erika éremért birkózna a szeptemberi világbajnokságon

Birkózás
2025.07.30. 09:05

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
2025.07.28. 07:56

Fókusz: repültek a szőnyegen

Képes Sport
2025.07.27. 18:25

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Bácsi Péter: Házigazdái lehetünk a legnívósabb UWW-rangsorversenynek

Birkózás
2025.07.22. 09:04

Két-két kötöttfogású ezüst- és bronzérem a budapesti UWW-rangsorverseny záró napján

Birkózás
2025.07.20. 20:05

Losonczi, Szabados és Vitek ezüstérmes az UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2025.07.19. 20:18

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
2025.07.18. 19:57
Ezek is érdekelhetik